Magyarországon nőtt legjobban az oktatási kiadások aránya az OECD-ben

Hozzászólások

Egyedülálló gyűjtemény
Huszonöt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a józsefvárosi Zászlómúzeum
időjárás / 5 perce
Borult, ködös lesz a péntek
A hőmérséklet 7°C és 13°C között alakul pénteken.
Gyász
"Hosszú volt az út, mely véget ért. Fáradt, beteg szívem pihenni tért. Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok nézzetek az égre." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH ZOLTÁN vendéglátós (szül.: Kőszeg, Révfülöpi lakos) 72 évesen 2020. október 15-én elhunyt. Örök nyugalomba helyezése szűk családi körben lesz. Gyászoló családja
Hálás szívvel mindunk köszönetet a Kardiológia Osztály orvosainak, ápolóinak, odaadó segítségükért, és minden kedves rokonnal, jóbarátnak, munkatársnak, ismerősnek, a Szabó Miklós utcai lakóinak, hogy drága szerettünk NÉMETH FERENC búcsúztatóján részt vettek, gyászunkban bármi módon együttérző részvéttel osztoztak. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, aki ismerték és szerették, hogy SZABÓ IMRÉNÉ szül. Molnár Valéria életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. október 26-án, hétfőn 15 órakor a sárvári városi temetőben lesz. Gyászmise 14 óra 15 perckor a sári templomban. Gyászoló család
"Csodás valóság voltál, és most utolérhetetlen álom lettél." Emlékezünk FARKAS ÁDÁM FERENC halálának 15. évfordulóján. Farkas nagyszülők, édesapja, öccse Marcell, és barátnője Bogi
"Telhetnek napok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, nem feledünk titeket." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KERCZA JÓZSEFNÉ szül. Sinka Anikó halálának 10. PENCZ JÁNOSNÉ volt Kercza Józsefné szül. Zsankó Magdolna halálának 10. évfordulóján. Szerető családjuk
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk DEVECSERI ÖDÖNNÉ szül.: Spaczer Anna halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Szomorú szívvel emlékezünk NAGY GÁBORNÉ halálának 3. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, unokáid
"A te szíved pihen, a mienk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik." Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH KRISZTIÁN halálának 5. évfordulóján. Szerető szülei
"Amíg éltetek szerettünk, míg élünk nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk KORMOS ZOLTÁN és KORMOS GYÖNGYI halálának 3. évfordulója alkalmából. Szerető családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. GYIMESI JÓZSEFNÉ szül.: Meggyesy Éva életének 97. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól október 22-én, csütörtökön 10.15-kor kezdődő gyászmisével búcsúzunk a nárai templomban, 11 órakor kísérjük végső nyughelyére a nárai temetőbe. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mert értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IVANIK FERENCNÉ 2020. október 19-én, életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. október 22-én 14 órakor lesz a kisrákosi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem FOKI FERENC halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanyánk LEIBINGER GYULÁNÉ szül. Harangozó Borbála életének 71. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése október 24-én, szombaton, a 10.00 órai gyászmisét követően lesz Balogunyom balogfai temetőjében. Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei
"Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesanya és gondoskodó nagymama SRAGNER RÓBERTNÉ szül.: Kovács Margit életének 73. évében visszaadta a lelkét a teremtőnek. Búcsúztatása római katolikus szertartás szerint szűk családi körben megtörtént. Hamvait -végakaratának megfelelően- otthonában, szeretett férje mellé helyeztük. Köszönjük az imákat, vígasztaló szavakat, együttérző tekinteteket. Bánatos lánya és unokája
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." Fájdalommal eltelve tudatjuk azokkal, akik ismerték, hogy SÜTŐ ISTVÁNNÉ szül. Recsetár Erzsébet türelemmel viselt betegséget követően, de mégis hirtelen, 2020. október 17. napján életének 66. évében elhunyt. Temetése 2020. október 22. napján a 13.00 órai szentmisét követően a kelédi temetőben lesz. Gyászoló családja
"Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan, mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy kora nyár, mert nincs több időd, s amit meg nem tettél, azt nem teszed meg többé soha már" Szeretettel emlékezünk KISS ANDRÁS halálának első évfordulóján. Felesége és lányai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FORRÓ CSABA rövid ideig tartó betegségben 2020. október 17-én hirtelen elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 11 órakor lesz a felsőcsödei temetőben. Gyászolják: édesanyja, fia, testvérei, élettársa
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagypapa, após, testvér, keresztapa és rokon FRIDLI SÁNDOR 69 évesen váratlanul elhunyt. Temetése 2020. 10. 21-én 13 órakor lesz a körmendi temetőben. Előtte szentmise 11 órakor a Batthyány templomban. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itthagytál bennünket, még csak nem is szóltál, Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁMEDLI DÓRA életének 37. évében rövid ideig tartó súlyos betegségben elhunyt. Gyászmiséje 2020. október 23-án, pénteken 13 órakor lesz a nemesbődi templomban, majd ezt követően végső nyugalomra helyezése 13.45-kor. Köszönetet mondunk mindazoknak akik bánatunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy MALETA LÁSZLÓ (volt ikervári lakos) életének 93. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna végső nyugalomra helyezése október 24-én, szombaton, a 10.00 órakor kezdődő gyászmisével az oladi új templomban lesz. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle, és mellőzzék a személyes részvétnyilvánítást. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban együtt éreznek velünk. Gyászolják: gyermekei, menye, unokái, dédunokái és családtagjaik
Komoly segítség / 7 perce
Kályhákat osztott szét a Katolikus Karitász
Táplálkozás / 13 perce
A jövő egészséges élelmiszerei: változatos tápanyagforrásokból válogathatunk
Támogatás / 13 perce
Újabb lökést kaphatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások
kockázatos napok / 14 perce
Meddig fertőz, aki elkapta a koronavírust?
19 perce
Ismét szándékosan akartak elgázolni egy rendőrt Párizsban
Maffia / 21 perce
Életfogytiglanra ítélték Olaszország legkeresettebb bűnözőjét