Járvány

2020.03.06. 15:17

Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét

Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be.

Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján közölte, hogy

a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit.

A csütörtök esti vizsgálatok péntek reggel erősítették meg, hogy a férfi az új típusú koronavírussal fertőződött meg, ezért a szabadkai kórházban különítették el.

A következő lépésként visszakövetik, kik kerültek kapcsolatba a szabadkai férfival, hogy őket is kivizsgálhassák.

Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette, nincs ok pánikra,

számítani lehetett arra, hogy miután a szomszédos országokban megjelent a vírus, Szerbiába is eljut.

Az Egészségügyi Világszervezet belgrádi irodájának a vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, a megelőzési intézkedéseket fokozták, az alapos kézmosás mellett elővigyázatosságból ajánlatos kerülni a kézfogást, az ölelkezést, valamint a szerbekre is jellemző üdvözlő puszikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában