a határok védelme

2018.08.29. 22:35

Már a német kormány is következetes az illegális bevándorlás elutasításában

Már a német kormány is következetes az illegális bevándorlás elutasításában – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Berlinben Helge Braun német kancelláriaminiszterrel folytatott megbeszélése után.

Gulyás Gergely a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: tárgyalópartnere, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa megerősítette, hogy „Németországnak mindenki barátja, aki Európa külső határait védi”.

A magyar kormány szerint „mindenféle illegális bevándorlás ellen fel kell lépni, és ebben már a német kormány véleménye is következetes” – tette hozzá a Fidesz politikusa.

Most már Berlinben is kormányzati álláspont, hogy a schengeni övezet országainak eleget kell tenniük a külső határok védelmét előíró kötelezettségnek.

Ez azt jelenti, hogy „a mi álláspontunk nem változott, de a vélemények mégis közeledtek egymáshoz” – mondta Gulyás Gergely, aláhúzva, hogy Magyarország az illegális bevándorlás megakadályozásával Németországot is védi.

A magyar-német politikai kapcsolatok az utóbbi években „legalább annyit változtak, amennyit a németek álláspontja változott a migráció kérdésében”,

így ma egy-egy CDU-s állásfoglalást megnézve „nagyon sok területen ugyanazokat a prioritásokat látjuk, amelyekről mi három éve beszélünk” – mutatott rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Több kérdésben, köztük az integráció és a párhuzamos társadalmak ügyében viszont nincs egyetértés, „de ezért is hangsúlyozzuk, hogy együtt tudunk élni a miénktől eltérő állásponttal” – mondta Gulyás Gergely.

Kiemelte:

minden nemzetnek önállóan kell döntenie arról, hogy „akar-e bevándorlókat fogadni, és a magyar választók ezt a döntést egyértelműen meghozták”.

Az ezer évre visszavezethető magyar-német kapcsolatok most leginkább a gazdaságban hoznak hasznot mindkét országnak, ezen a területen csak sikerek vannak, amelyekre mindenképpen lehet építeni, a digitalizációban és az innovációban előre léphet Magyarország a Németországgal folytatott együttműködés révén – fejtette ki Gulyás Gergely.

Mint mondta,

a magyar gazdaság „bizalmi indexe” minden eddiginél magasabb a német vállalatvezetők körében,

és a Debrecenben gyárépítésre készülő BMW-vel már a német autóipar harmadik „csúcscége” jelenik meg az országban.

Az is nagyon szerencsés, hogy míg az Audi a nyugati országrészben, a Daimler pedig az ország középső részén, a BMW a keleti régióban hajt végre beruházást, vagyis „az ország minden területén megjelent a legmagasabb technológiával dolgozó német autóipar”.

Ez jól mutatja, hogy „a német gazdaság racionális döntéseket hoz, látja, hogy van olyan munkaerő, amely a legmagasabb technológiai hozzáadott értéket is képes biztosítani”.

„Ráadásul alapvetően van egy szimpátia Magyarország iránt, amellyel szemben a német sajtóban és a nyilvánosságban az utóbbi években sokan próbáltak fellépni, de ez láthatóan nem volt eredményes” – mondta Gulyás Gergely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában