Marad a börtönben az olaszliszkai lincselő

Jogerőre emelkedett a büntetés-végrehajtási bíró döntése, amely szerint nem bocsájtják feltételes szabadságra az olaszliszkai ügy harmadrendű vádlottját.

A nool.hu korábban beszámolt arról, hogy a büntetés-végrehajtási bíró július 26-án tartott meghallgatásán mellőzte a vádlott feltételes szabadságra bocsátását. Véleménye szerint a kiszabott büntetéssel elérni kívánt célok, csak a a szabadságvesztés további végrehajtásával érhetők el.

Döntésével szemben azonban az elítélt és védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátása érdekében – olvasható a lap legfrissebb beszámolójában.

Mint azt dr. Lajkó Pétertől a Balassagyarmati Törvényszék sajtószóvivőjétől megtudták, a törvényszék másodfokú tanácsa a felülbírálat során rámutatott, hogy a törvényi szabályozásból következően a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog, hanem egy jogszabályi lehetőség az ítéletben meghatározott idő eltelte előtti szabadulásra.

Azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint a törvénytisztelő életmód folytatására irányuló készség kialakulásának vizsgálata során nemcsak a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartását kell figyelembe venni. Ebben a körben utalt arra a – a bűncselekmény elkövetése során tanúsított magatartását is figyelembe véve –, hogy Sz. András elítélt kezdeményező-meghatározó szerepet töltött be a cselekmény elkövetésében, mivel részt vett a sértett gépkocsiból történő kirángatásában, majd pedig – hat terhelt-társával együtt – annak agyonverésében; a sértett meglincselése pedig a kiskorú gyermekeinek a szeme láttára történt – fogalmazott a hírportál.

Mindezeken túl az elítéltnek a személyiségjegyeit is tekintetbe véve, jelenleg nem állapítható meg megnyugtatóan a feltételes szabadságra bocsátás azon feltétele, amely szerint az elítélt kész a törvénytisztelő életmód folytatására.

„A bíróság rendelkezett arról is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy későbbi időpontban ismét részletesen meg kell vizsgálni. A döntés szeptember 4-én jogerőre emelkedett”

– mondta el a lapnak dr. Lajkó Péter.

Mint ismert, 2006 októberében a nagy port kavart büntetőügy halálos áldozata személygépkocsijával Szegilong irányából haladt Olaszliszkára a két – akkor még kiskorú – lányával. Egy gyermek az út széléről hirtelen megindult az autó felé, majd – utóbb ismeretlenül maradt körülmények között – az út melletti árokba esett.

Azt azonban megállapította a bíróság, hogy a sértett gépkocsija nem okozott sérüléseket neki – fejtette ki dr. Lajkó Péter, a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője.

A sofőr megállt autójával, azonban már nem tudott kiszállni, mert három helybeli – együttes erővel, a felső testén és a karjain megragadva őt – kirángatták a gépkocsiból. Közel tíz percen át rendkívül brutális módon, emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmazták. Szögi Lajos, tiszavasvári tanár ennek következtében a gyermekei jelenlétében ­elhunyt.

A Debreceni Ítélőtábla 2009 novemberében a vádlottat másodfokon jogerősen 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte. Feltételes szabadságra bocsátása a büntetése végéhez közeledve, október 20-án lett volna esedékes.

 

Hozzászólások

Még sosem volt ilyen
Egyedülálló felmérés készül a magyar lakosság egészségi állapotáról
R. Kelly / 25 perce
Letartóztatták a szexuális zaklatással vádolt Grammy-díjas énekest
Akár 70 évet is kaphat, ha elítélik.
Gyász
"A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk őrzi drága emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk BÁNDLY LÁSZLÓ halálának 7. évfordulóján Szerettei: Sárvár, Ikervár
"5 éve már, hogy ezt az utat járjuk, Megnyugvást lelkünkben még most se találunk. Sírod előtt állunk, talán te is látod, Körülötted van szerető családod. Megtettünk mindent, amit csak lehetett, Utolsó percig fogtuk a kezedet. Súgtuk a füledbe, nagyon szeretünk, De te csendesen itt hagytál bennünk." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk NÉMETH FERENC halálának 5. évfordulóján. Szentmise február 25-én, hétfőn 17.30-kor lesz a vépi templomban. Szerető feleséged, gyermekeid, unokáid
"Sírotok előtt állunk Körülöttetek szerető családotok Megtettünk mindent amit csak lehetett Utolsó percig fogtuk kezetek Mert mi titeket szívből szerettünk Míg élünk soha nem felejtünk." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága szüleinkre TRENCSÉR JÓZSEFNÉ halálának 7. évfordulóján TRENCSÉR JÓZSEF halálának 20. évfordulóján Szeretteitek
Fájó szívvel emlékezünk KENEDLI LAJOSNÉ Szöszi mama halálának 1. évfordulóján. Férje, lányai, unokái, dédunokái
"Úgy szeretnélek újra megtalálni, Szerető karommal mindig megölelni, Elmondanám neked, hogy hiányzol, Szerető szívem azóta is sír utánnad." Rád emlékezünk az első évfordulón BENCSIK GYÖRGYNÉ Baumann Mária Szerető férjed Gyuri és családod
"Egy nap életed hirtelen véget ért, bánatot ránk hagyva, örökre elmentél. Szívedben nem volt más, jóság és szeretet, soha nem halványul szívünkben emléked." Fájó szívvel emlékezünk LOVAS TIBOR halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA FERENC életének 61. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 27-én 14 órakor lesz a gencsapáti Szent Jakab plébániatemplomban. Utána családi körben bocsájtjuk végső útjára. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy szerető édesanyám VASS MARGIT életének 77. évében örökre megpihent. Utolsó útjára február 27-én, szerdán 13.30-kor kísérjük hamvait a Jáki úti temető ravatalozójából a családi sírhoz és helyezzük végső nyugalomra. Gyászoló lánya és családja
"Olyan hirtelen jött halálom, azt sem tudtam mondani: Isten veled családom!" Mély megrendüléssel, fájdalommal tudatjuk, hogy SÁRVÁRI FERENC kőműves életének 67. évében itt hagyott bennünket. Végső nyugalomra helyezése február 27-én, szerdán, a 13 órai gyászmisét követően 13.30-kor lesz Torony I. temetőjében. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban osztoznak velünk. Gyászoló családja Torony, Körmend
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt az egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédi, anyós, testvér és rokon ÖZV. HOLLÓSI LÁSZLÓNÉ szül. Horváth Mária életének 82. évében elhunyt. Hamvasztás után végső nyugalomra helyezése 2019. február 27-én, szerdán, a 15.15-kor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz a lukácsházi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy SZABÓ ZOLTÁNNÉ szül. Nagy Éva Baba életének 96. évében elhunyt. Szűk családi körben veszünk tőle végső búcsút a Jáki úti temetőben. Gyászoló családja
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott vársz ránk, ha a mi időnk lejár." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HANTÓNÉ MOLNÁR KATALIN 48 évesen méltósággal viselt betegség után csendben megpihent. 2019. február 26-án, kedden, a 15.15 órai gyászmisét követően 16 órakor helyezzük végső nyugalomra a nemesbődi temetőben. Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy Dr. KANIZSAI ANDRÁSNÉ szül. Szluha Judit volt körmendi lakos életének 90. évében váratlanul megpihent. Utolsó útjára elkísértük. Gyászoló család
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága feleség, édesanya, nagymama PÁL FERENCNÉ szül. Rozner Hilda hosszan tartó betegség után 79 évesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 28-án, csütörtökön 11 órakor lesz Szombathelyen, a Jáki úti temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULÁNÉ szül.: Kovács Mária életének 84. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. február 28-án, csütörtökön a 14.30 órai gyászmisét követően lesz Táplánszentkereszten az országúti temetőben 15 órakor. Egyben köszönetet mondunk, hogy utolsó útjára elkísérik, bánatunkban osztoznak. Gyászoló lánya, veje, unokái, dédunokái
"Egy jó férj soha nem hal meg. Szeretete egy életen át elkísér. Egy kedves édesapa soha nem hal meg. Bennünk él tovább. Egy büszke nagypapa soha nem hal meg. Amire megtanított, el nem feledjük. Bármerre is járunk, örökké ott vagy velünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENC életének 83. évében elhunyt. Temetése február 25-én, hétfőn a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 óra 45 perckor lesz a chernelházadamonyai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik KÓBOR ANTAL temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték és gyászunkban bármely módon osztoztak. Külön megköszönjük mindazoknak, akik nagybátyánk betegsége alatt és temetése lebonyolításában segítségünkre voltak. Gyászoló Piros testvérek Tompaládony, Szombathely
"Lelkünknek teljességes, S vágyott békességét, Adja meg az Isten." (Ady Endre) Fájó szívvel tudatjuk, hogy PETŐ GYÖRGY életének 71. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. február 25-én, hétfőn a 14.30-kor kezdődő szentmise keretében történik a vasszécsenyi templomban. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki, s ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, az nem is tudja mi az igazi fájdalom." Fájó szívvel emlékezünk IFJ. BÖCSKEI LÁSZLÓ halálának 4. évfordulóján. Édesanyja és szerető családja
"Ezen a napon minden olyan más, Mélyebben érint meg a gyász. Az életed elmúlt, de az emlékek élnek, A csillagok útján utazol tovább. Ott várjál rám, ha az én időm is lejár!" Örökké tartó szeretettel és fájdalommal emlékezzünk BÁNFI LAJOSNÉ szül. Mátyás Katalin halálának 5. évfordulóján. Szerető férje, testvérei, sógora és családjuk, barátok
Határon átnyúló program / 54 perce
Felmérték a kerékpárosok szokásait
Nemes Judit
Élményséta / 56 perce
Dzsessztörténeti időutazásra hív Szakcsi Lakatos Béla
Nemzeti Eszközkezelő / 59 perce
Fónagy János: az a cél, hogy 32 ezer családnak visszaadjuk az otthonát
Beszélgetés / 1 órája
Vépi iskolába látogatott Király Gábor (Videó)
vaol.hu
Ajándékok Kárpátaljára / 1 órája
Rekordszámú cipősdoboz gyűlt össze – Kétszáz Toronyban készült
Budai Dávid
Gyermekvédelem Szombathelyen / 1 órája
Szakmai tanácskozást tartottak pénteken a Pálos Károly központban
SZMK