Térségi szolidaritás

2018.02.14. 11:47

Másfél milliárd forinttal emelik a gyermekprogramokra szánt összeget

A korábbi 24 milliárd forint helyett 25,5 milliárd forint áll rendelkezésre az integrált térségi gyermekprogramokra, s ezzel  a gyermekszegénység megelőzésére, visszaszorítására – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Forrás: mti

Czibere Károly a programot indító információs napon felidézte, a 31 hátrányos helyzetű járásra fókuszáló projekt három elemből áll.

15 milliárd forintra pályázhattak a térségi gyermekjóléti központok, amelyek pontosan tudják, hány hátrányos helyzetű gyerek él a térségben és mire van szükségük.

Ezt egészíti ki egy 5,5 milliárdos infrastruktúrafejlesztési pályázat. A több mint hárommilliárd forintos, szakmai, módszertani támogatást biztosító úgynevezett kísérőprogram összegét pedig 1,5 milliárd forinttal emelik meg most – ismertette az államtitkár.

Az ötéves program végére szeretnék elérni, hogy a modell fenntarthatóvá váljon, az összegyűlt tudás és tapasztalat rendszerszinten hasznosítható legyen és beépüljön a jogszabályokba is – emelte ki.

Czibere Károly úgy fogalmazott, a hátrányos helyzetű gyerekek támogatása nemcsak szolidaritás kérdése, hanem az ország és a társadalom jól felfogott érdeke is, hiszen a segítségnyújtás befektetés a jövőbe, amely megtérül.

Emellett pedig a gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy a testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges minden segítséget megkapjanak – fűzte hozzá.

Az államtitkár kitért arra, hogy fontos minél korábban kiszűrni azokat a veszélyeztető tényezőket, amelyek a gyerekek elkallódásához vezetnének, ezért már a születéstől kezdve esélyt kell teremteni.

Ezt az esélyt biztosítja például a Biztos Kezdet Gyerekházak és a tanodák számának növelése, a kötelező óvodáztatás bevezetése, a korai fejlesztés bővítése, valamint az ingyenes gyerekétkeztetés és tankönyv biztosítása

– sorolta Czibere Károly.

Mindezeknek is köszönhető, hogy tavaly sikerült a gyermekszegénységi rátát az uniós átlag alá leszorítani. Míg korábban 20-25 százalék között mozgott ez az arány, mostanra 15 százalék alá csökkent, miközben az uniós átlag 21 százalék – mondta az államtitkár.

Borítókép: Gyerekek a Gyerekesély program nyílt napján a CsEPERedő Biztos Kezdet Gyerekházban, a Somogy megyei Csökölyben 2015. április 29-én

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában