Ország-világ

2021.08.13. 12:39

Masszívan elutasítják a genderideológiát a magyarok

Továbbra is elutasítják a magyarok a genderideológiát: az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint még emelkedett is azoknak az aránya, akik kiállnak a természetes nemek teremtettsége mellett. A megkérdezettek jóval több mint kétharmada, 71 százaléka szerint ugyanis az, hogy valaki nő vagy férfi, az ember veleszületett tulajdonsága – ez az arány négy hónappal ezelőtt 69 százalék volt.

A magyar társadalom masszív többsége elutasítja a biológiai nemek megkérdőjelezését – írja az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása alapján a Magyar Nemzet.

A magyar emberek között egyre többen vélekednek úgy, hogy a születéskori nem az ember veleszületett tulajdonsága. Míg korábban a választókorú népesség 69 százaléka, addig az augusztusi kutatás során már 71 százalék vallotta ezt az álláspontot. Csökkent továbbá azok aránya, akik szerint a női vagy férfi nemiség pusztán egyéni döntés kérdése. Míg az áprilisi adatfelvételkor 22 százalék volt azon az állásponton, hogy a nem pusztán egy társadalmi konstrukció, addig augusztusban már csak 17 százalékuk gondolta így.

Az országosan reprezentatív kutatás szerint mindemellett a felnőtt lakosság több mint kétharmada (68 százalék) szerint csak két nem, női és férfi létezik (ez áprilisban még „csak” 66 százalék volt). A válaszadóknak most 22 százaléka vélekedett úgy, hogy kettőnél több nem van: tavasszal még az emberek közel negyede állította ezt – vagyis csökkent azok aránya, akik megkérdőjelezik a férfi és női nem hagyományos mivoltát.

A genderideológia elutasítottsága mellett még egyértelműbb az álláspont a gyermekvédelem kapcsán.

Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését. Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok három százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.

Forrás: Alapjogokért Központ közösségi oldala

Összességében tehát elmondható, hogy a magyar emberek bőven több mint kétharmada elutasítja a genderideológiát, ezzel párhuzamosan pedig egyre magasabb azoknak a száma, akik kiállnak a teremtett nemek és azok megváltoztathatatlansága mellett. Kijelenthető továbbá az is, hogy növekszik azon magyarok aránya is, akik egyetértenek a gyermekvédelmi intézkedésekkel. A józan ész erői tehát egyre szélesebb társadalmi támogatottsággal bírnak Magyarországon.

További információ a kutatásról az Alapjogokért Központ közösségi oldalán, " target="_blank" rel="noopener noreferrer">ide kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában