Fotó: Koszticsák SZilárd / MTI

Matteo Salvini harca a mi harcunk is

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Új műsorral jelentkezik Várkonyi Andrea
Nap képe vaol.hu
Gyönyörű fotó az Emlékműről a tavasz kapujában
Figyeljünk oda! / 48 perce
Tarló- és avartüzet oltottak Bozsok és Bucsu között
A vonuló egységek sikeresen eloltották a tűzet.
Gyász
"Nem így akartam, nem így gondoltam. Szerettem volna még élni, De a halál közbeszólt, el kellett menni." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy SZERDAHELYI JÁNOSNÉ szül. Farkas Mária 65 évesen hirtelen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése csütörtökön, február 20-án, a 13.45 órai gyászmisét követően, 14.30-kor lesz a zanati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja Táplánszentkereszt, Szombathely, Kőszeg
Mély fájdalommal tudatjuk. hogy HORVÁTH KÁROLYNÉ szül.Görcsi Márta 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 20-án, csütörtökön 15 órakor lesz a vasvári temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Értesítjük mindazokat, akik ismerték, szerették, emlékeznek rá, hogy szerető édesanyánk SIMON SILVIÓNÉ szül. Bolfán Piroska életének 76. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 21-én, pénteken, a 9.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a Szombathely-Szöllős Jézus Szíve-templomban, majd a Jáki úti temetőben helyezzük végső nyugalomra. Találkozás a kisravatalozónál 10.15-kor. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjaik
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismeték és szerették, hogy VARGA FERENC 82 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése február 21-én, pénteken 14.45-kor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 8 órakor a Szombathely Szőllős Jézus-Szíve templomban. Gyászoló családja, felesége Magdolna
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismereték és szerették, hogy TÓTH IMRE életének 68. évében elhunyt. Temetése 2020. február 21-én, pénteken a 14.15-kor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a rábahídvégi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
"Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg Őt." Zsoltárok 61:8. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZAINKÓ ZOLTÁN életének 82. évében elhunyt. Temetése 2020. február 21-én, pénteken 14 órakor lesz a őriszentpéteri temetőben. Gyászmisére 13 órakor kerül sor az őriszentpéteri katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik velünk. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamánk, dédmamánk SUSZTER JÓZSEFNÉ szül. Kónya Rozália életének 88. évében hosszan tartó betegség után örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 20-án, csütörtökön 14 órakor lesz a körmendi városi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazolnak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
"Csupa jóság volt a lelke, Csupa-csupa szeretet. Örömét is abban lelte, Ha másnak jót tehetett." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TÓTH JÁNOSNÉ szül. Perendy Mária Katalin türelemmel viselt, hosszú betegség után, életének 78. évében csendesen megpihent. Temetése, kérésének megfelelően, a római katolikus egyház szertartása szerint szűk családi körben történt. Köszönjük mindazoknak, akik temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek. Köszönjük a szombathelyi és a sárvári Röntgen Osztály munkatársainak megemlékezését. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AMBRUS GÉZÁNÉ szül. Gosztola Ida 80 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. február 20-án 11 órakor veszünk végső búcsút a kemenesmihályfai temetőben, evangélikus szertartás szerint. A gyászoló család
A gyászoló család tudatja, hogy testvérünk MADARÁSZ IMRE életének 63. évében elhunyt. Temetése február 20-án, csütörtökön 14 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁRVÁRI JÓZSEFNÉ szül. Kovács Ágota életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 20-án, csütörtökön a 14.30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz Torony I. temetőjében. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk őrzi drága emlékedet!” Emlékezünk CSERCSICS GYÖRGY halálának 1. évfordulóján. Sógora: Imre és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOSZTOLA ZOLTÁN "Taxis" életének 77. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2020. február 21-én 13 órakor lesz a celldömölki temetőben, evangélikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén megjelennek, gyászunkban osztoznak. Kérjük, csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle! A gyászoló család
"Bár még egyszer újra hallanám, ahogy szól hozzám Apám!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP ANTAL góri lakos életének 77. évében, türelemmel viselt, nagyon hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 2020. február 21-én, pénteken a 14 órát követő gyászmise után 14.45-kor lesz a góri temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DERKICS LÁSZLÓ életének 83. évében megpihent. Temetése 2020. február 21-én, pénteken 13.30-kor a Jáki úti temetőben lesz. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MESICS GÁBOR életének 54. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. február 19-én, szerdán, a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően, 13.45-kor lesz a zsidai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló felesége, lánya, fia
"Másképp lenne minden, hogy ha Velünk lennél, Ha hozzánk szólnál, ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk BELSŐ TAMÁS halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk, Emléked örökké itt van velünk, Amíg élünk, te is itt élsz velünk." Szívünk örök fájdalmával emlékezünk VARGA NORBERT LEVENTE halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy CSIZMAZIA LÁSZLÓ életének 65. évében elhunyt. Búcsúztatója február 21-én, pénteken 13 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa és nagypapa DR. MÁTHÉ ENDRE agrármérnök életének 82. évében, 2020. január 31-én elhunyt. Szerettünktől családi körben búcsúztunk a szentgotthárdi temetőben. Szívünkben örökké él. Nyugodjon békében. A gyászoló család
elte sek / 1 órája
Az indiai oktatók szeretnek Szombathelyen élni
Merklin Tímea
karrier / 1 órája
Felvételi: szerdáig még lehet jelentkezni
Vas Népe
Hárompillérű életpályamodell / 1 órája
Szolgálati lakást, több millió forintot is kaphat az üres praxist választó háziorvos 
Vas Népe
statisztaválogató / 1 órája
Sztárprodukció válogatóján jártak a sárváriak
Pogács Mónika
konferencia / 1 órája
A jáki templom több mint műemlék
Tóth Kata
rekordmeleg lehet? / 1 órája
Márciusi időt idéz továbbra is a február
Bakos Ágnes