közösségi média

2019.05.25. 15:07

Médianéző Központ: a Fidesz sokkal jobban mozgósít a Facebookon, mint az ellenzék

A vizsgált időszakban az internetes közösségi felület 1,1 millió interakciójából 643 ezret, vagyis 59 százalékot generált a kormánypárt.

A Facebookon továbbra is a Fidesz mozgósít a legjobban, az ellenzéki pártok közül a Gyurcsány-párt a leghatékonyabb, az MSZP és a Jobbik kampánya pedig összeomlott – állapította meg a Médianéző Központ szombaton közzétett felmérése.

A vizsgált időszakban az internetes közösségi felület 1,1 millió interakciójából 643 ezret, vagyis 59 százalékot generált a kormánypárt. Az eredmény a korábbi elemzésekkel összehasonlítva azt mutatja, hogy a Fidesz megőrizte az előnyét, az ellenzék pártjai nem tudták csökkenteni a mozgósítási hátrányukat

- írták.

Az összegzés szerint a DK 182 ezer interakciót elérve 17 százalékot tudhat a magáénak, amivel nem csupán a második lett, de még növelte is az előnyét a többi ellenzéki párttal szemben. A Médianéző Központ a versenytársak kudarcának tulajdonítja, hogy a harmadik helyre 93 ezer interakcióval a Párbeszéd került. A Jobbik korábbi 14 százalékos részesedése 6 százalékra esett vissza a kampányhajrában, és ugyanilyen eredményt, 68 ezer interakciót ért el az MSZP is. Utóbbiak közösségi oldalait folyamatosan hagyják el a követők, a szocialistákat naponta átlagosan 10-en, a Jobbikot 67-en. A rangsort – tették hozzá – a magukat modern, fiatalos pártnak bemutató Momentum és LMP zárja 3 százaléknyi, illetve 1 százaléknyi aktivitással.

A Médianéző Központ kiemelte, hogy a pártok teljesítménye összehasonlítható és pontosan mérhető a bejegyzésekhez kötődő interakciók alapján.

Az elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó kedveléseket, megosztásokat, kommenteket vizsgálta május 11. és május 24. között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában