Járvány

2020.05.20. 18:00

Meg sem próbálnak függetlennek látszani a Soros-szerveztek

A magyar médiát folyamatosan negatív színben tüntették fel és csak baloldali forrásokat idéztek – írta közösségi oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

„Múlt év novemberében hét, magát „függetlennek” valló szervezet érkezett az országba, hogy „tényfeltárást” végezzen” – kezdte a Facebookra posztolt bejegyzésében Kovács Zoltán.

„Végül a csoport, melyből legalább öt Soros György által finanszírozott civil szervezet,

a magyar médiát hamis fényben feltüntető és azt szándékosan negatívan megjelenítő dokumentumot jelentetett meg. Akkor a jelentés készítői, a korábbiak fényében nem meglepő módon, kizárólag baloldali-liberális forrásokat idéztek, és egyetlen egy jobboldali véleményt sem”

– folytatta az államtitkár.

„Az International Press Institute napokban nyilvánosságra hozott, a magyar média állapotát elemző „mélyreható” jelentésének szerzői ezúttal sem próbálták fenntartani még a függetlenség látszatát sem.

Amellett, hogy kizárólag az Orbán-kormánnyal kritikus újságírókat szólaltatnak meg, számos olyan állítást közölnek tényként, ami meg sem közelíti az igazságot.

Ezek után, hogy veheti őket bárki is komolyan?!” – zárta szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában