Ország-világ

2021.07.17. 07:31

Megbomlott a baloldali egység

Legalább három részre szakadt a baloldal a gyermekvédelmi törvénycsomag körül kialakult viták során. Jakab Péterék támogatták, míg Dobrev Kláráék mindenképp az EU-nak akarnak megfelelni, ezért támadják a jogszabályt. Karácsony Gergely a törvény elfogadása óta hanyagolja a témát, az LMP pedig már Orbán Viktorral ért egyet.

Budapest, 2021. május 20. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselõje felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. május 20-án. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Nem tudott egységesen reagálni a baloldali kényszerkoalíció a pedofilellenes törvénycsomag megítélése kérdésében. Igaz, hogy a törvénycsomag egy hónappal ezelőtti elfogadása előtt már fél évvel megszületett a döntés arról, hogy a Jobbik, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum egy listán indul jövőre, ám mostanra a hatpárti koalíció gyakorlatilag három részre szakadt – írja a Magyar Nemzet.

A Jobbik megszavazta

Már a június 15-i szavazás bonyodalmat okozott a szivárványkoalícióban, Gyurcsány Ferencék ugyanis a gyermekek védelmében elfogadott törvénycsomag szavazása előtt bejelentették: nem lesznek jelen a zárószavazásnál.

A volt miniszterelnök felszólítására a többi baloldali párt is bojkottálta a voksolást, kivéve Jakab Péteréket.

A Jobbik programjának ugyanis kezdetektől része volt a pedofil bűnelkövetők elleni szigorúbb fellépés, korábban a kémiai kasztrálás is visszatérő javaslatuk volt. A szélsőjobboldaliból baloldalivá vált párt vezetése úgy ítélhette meg, hogy ezzel a kérdéssel nem érdemes tovább forgácsolni a pártot (emlékezetes, korábban a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnöke azért hagyta el a frakciójukat, mert Jakab kijelentette, hogy nincs szükség nemzet- és emlékezetpolitikai témákra). A Jobbik számítása azonban nem jött be, a baloldali sajtóban napokig téma volt, hogy Jakab Péterék homofób törvényt támogattak. Legutóbb, pár nappal ezelőtt a 444.hu írt arról: „Szijjártónak remekül jött a CNN-ben, hogy a Jobbik is megszavazta a homofóbtörvényt.” Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy a párt kitart álláspontja mellett, egyetlen EP-képviselőjük, Gyöngyösi Márton az Európai Parlamentnek a gyermekvédelmi törvény miatt Magyarországot elítélő állásfoglalását sem szavazta meg.

Terelés és korrupcióvád

Nem okozott problémát azonban hazájuk ellen állást foglalni a többi baloldali EP-képviselőnek. Dobrev Klára és Cseh Katalin még a szavazást megelőző vitán is felszólalt hazája ellen. A két európai politikusnő egyébként folyamatosan egymásra licitál a témában, mint azt korábban a lap megírta, a DK a Momentum mögött lemaradva határozatban rögzítette, hogy visszavonnák a pedofiltörvényt. Cseh Katalin után pedig a Gyurcsány-párt miniszterelnök-jelöltje is a CNN-en bírálhatta a magyar kormány gyermekvédelmi törvényét. A büntetéskijáró Dobrev Klára azóta szintet lépett, pár napja arról írt közösségi oldalán, hogy 2500 milliárd forintnyi forrást nem kapott meg Magyarország „Orbánék végtelenül gátlástalan és korrupt rendszere miatt”.

„Más országok már azt is tudják, mire költik a pénzt, mi viszont – úgy néz ki – meg sem kapjuk!”

– írta sokat sejtetően Gyurcsány Ferenc felesége.

Bár Dobrev tudatosan terelné a témát a korrupciós vádaskodás felé, az unióban már egy hónappal ezelőtt is arról beszéltek, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt akarják megbüntetni Magyarországot pénzelvonással. A DK-s európai parlamenti képviselő valószínűleg tisztában is van ezzel, hiszen a már említett vitában homofóbnak és rasszistának nevezte Orbán Viktor politikáját. Dobrev Klárával szemben nyíltan vállalja álláspontját Cseh Katalin. „Kiállunk az LMBTQ-közösség tagjai mellett, elítéljük az Orbán-kormány melegellenes törvényét” – írta az EP-szavazás napján a közösségi oldalán, azóta pedig több helyen is nyilatkozta (legutóbb pont a CNN-nek), hogy szerinte a korrupció „szorosan kapcsolódik az emberi jogi visszaélésekhez, például az LMBTQ-közösség elleni legutóbbi támadáshoz”. A momentumos politikus a legutóbbi bejegyzésében már a Pride-on való részvételét jelentette be.

Egyéni akciók, bizonytalanság

„A mai, szégyenteljes napon az ellenzéknek nem a parlamentben van a helye” – biztosította még a szavazás napján egyetértéséről a főpolgármester Gyurcsányékat. Bár Karácsony Gergely – Fekete-Győr Andrással együtt – a törvény elfogadása előtt még Jakab Pétert is nyílt levélben győzködte, ne szavazza meg a törvényt, annak elfogadása óta viszont

mintha elfelejtette volna a témát,

jóllehet májusban még a főpolgármester is az Európai Bizottságnál panaszolta volna be a kormányt amiatt, hogy szerinte a helyreállítási terv elkészítésébe nem vonták be őket kellőképpen. A jelek szerint Karácsony Gergelyék rájöhettek: ha Magyarország tényleg nem kapja meg a neki járó uniós pénzt, nem azon kell majd vitázniuk, hogy mennyi kerüljön az önkormányzatokhoz. Havi egy megszólalást szán a témára Kunhalmi Ágnes, aki egy hónapja még szivárványos zászlóval pózolt, ezt a foci-Eb idejére magyar trikolórra cserélte, csütörtökön viszont gyilkos törvénynek nevezte a gyermekvédelmi jogszabályt.

„A gyermek »szent dolog«, és a szülő joga meghatározni, hogy milyen neveltetést kap. Ez utóbbi két gondolattal maximálisan egyetértek”

– írta tegnap reggel a közösségi oldalán Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A Karácsonyt támogató harmadik párt tehát, bár korábban szintén támadta a gyermekvédelmi törvényt, a jelek szerint visszavonulót fújt.

Borítókép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában