rendezvénysorozat

2021.05.09. 13:20

Megkezdődött az Európa jövőjéről folytatott konferencia az EU szervezésében

Megkezdődött az Európai Unió (EU) Európa jövőjéről szóló konferencia, az egy éven át tartó rendezvénysorozat célja az Európai Unió helyzetének felmérése, valamint az EU hatékonyabbá, demokratikusabbá és ellenállóbbá tétele. Trócsányi László fideszes EP-képviselő a konferenciával összefüggésben kiadott közleményében azt hangsúlyozta: cél az erős tagállamok versenyképes Európájának megteremtése.

Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon a 2005-ös XXII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa napjává.

Az Európa-napon kezdődött rendezvénysorozat részeként az uniós intézmények, a tagállamok, a helyi önkormányzatok, valamint az uniós állampolgárok is megoszthatják véleményüket az erre kialakított fórumokon, vagy az általuk szervezett rendezvényeken.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia hosszú távú célja, hogy az állampolgárok nagyobb szerepet kapjanak az EU jövőbeli politikájának és ambícióinak alakításában.

Az uniós intézmények vezetői március közepén közös nyilatkozatot írtak alá, mely a 2022 tavaszáig tartó konferencia lehetséges témáira is kitér.

Az egészségügy mellett megemlíti az éghajlatváltozást, a társadalmi méltányosságot, a digitális átállást, az unió világban betöltött szerepét, valamint az EU-t irányító demokratikus folyamatok megerősítésének módjait.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő közleményében a konferenciával összefüggésben azt hangsúlyozta: cél az erős tagállamok versenyképes Európájának megteremtése.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az európai integráció csak akkor lehet sikeres, ha tiszteletben tartja a szubszidiaritást és a nemzeti identitást. Rámutatott, hogy Európai egységre hivatkozva nem lehet cél egy Egyesült Európai Államok létrehozatala.

„Magyarország Alaptörvénye evidenciaként kezeli, hogy nincs európai nép, csak európai népek. Európa nemzeteinek eltérő történelme, kultúrája és nyelve van.

Ne törekedjünk értelmetlen uniformizációra, az európai társadalmak nem kívánnak egy felülről irányított európai szuperállamban élni.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, és támogassuk az európai kontinens egységének erőt adó sokszínűséget” – emeli ki a képviselő.

Az Európai Parlament csak olyan kérdésekkel foglalkozzon, amelyek a hatáskörébe tartoznak. Európának alulról felfele kell építkeznie, fontos, hogy a tagállamok maradjanak a szerződések urai. Az elmúlt évtizedek válságai bebizonyították, hogy az európai intézmények a tagállamok támogatása nélkül nem képesek úrrá lenni a nehézségeken, válsághelyzeteken – tette hozzá Trócsányi László.

Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejeződése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását.

„Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – jelentette ki, és hozzáfűzte, hogy a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában