nem lesz könnyű

2019.07.07. 17:17

Megkezdték az afganisztáni béketárgyalások újabb fordulóját

Ezen négy év óta először jelen vannak az afgán kormány képviselői is.

A következő napokban lehetőség nyílik a kölcsönös egyetértés kialakítására, a megoldandó problémák azonosítására és maguk az afgánok közötti tárgyalások útjának kijelölésére – mondta a találkozó kezdetén Németország afganisztáni különmegbízottja.

A katari fővárosban, Dohában két napra tervezett tanácskozásnak Katar és Németország a védnöke. Mintegy hetven afgán küldött vesz részt rajta: a tálibok mellett politikusok, civil közéleti személyiségek, újságírók, valamint női aktivisták.

„Tudjuk, hogy a béke megteremtése nem lesz könnyű, mert Afganisztánban regionális és nemzetközi érdekek keresztezik egymást, és a külső tényezők konfliktusba kerülhetnek, ha az afgánok maguk között megoszlanak” – tette hozzá Markus Potzel.

A vasárnapi találkozó előtt a kormány ellen harcoló, az iszlám radikális irányzatát követő tálib erők nem voltak hajlandóak szóba állni Kabul képviselőivel, mert szerintük azok csak az amerikaiak bábjai. Eddig egyetlen egyszer, 2015-ben ültek le velük közös tárgyalóasztalhoz.

A dohai megbeszéléssel párhuzamosan a tálibok külön is tanácskoznak az Egyesült Államok megbízottjával. Szóvivőjük szerint elégedettek az előző hat találkozón elért eredményekkel. Zalmay Khalilzad amerikai békeküldött is „lényegi” előrelépésről nyilatkozott szombaton.

A tálibok Afganisztán területének közel a felét tartják hatalmukban. Az amerikai hadsereg majdnem 18 évvel ezelőtt vonult be a közép-ázsiai országba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában