Tanévkezdés

2018.09.01. 09:59

Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek

A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába. A szállítás augusztus 1-én kezdődött és 22 nap alatt sikerült befejezni.

Gyál, 2018. augusztus 29. Egy kislány nézegeti az egyik új tankönyvét a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. Az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt 12,5 millió tankönyv került ki, ezek közül közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki, közölte elõzõ napi tájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kollégák naponta átlagosan mintegy 200 iskolába mentek el, hogy átadják a tankönyveket – közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.

A közleményben idézik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatóját, Tőczik Zsoltot, aki azt emelte ki, hogy a tankönyvek kiszállításában a legnagyobb kihívás minden évben a rendelkezésre álló idő rövidsége.

A 7500-8000 raklapnyi tankönyvet július végéig kellett az iskolai igényeknek megfelelően legyártatni, majd az üllői és a celldömölki raktárba szállítani és iskolánként szétválogatni, csomagolni.

A Kello ügyvezető igazgatója aláhúzta: a teljes sikerhez olyan megbízható partnerek kellenek, mint a Magyar Posta, amely a megállapodott határidőre teljesítette a tankönyvek kiszállítását.

Szeptember közepétől kezdődik az addig leadott iskolai pótrendelések kiszállítása, amely szintén a Kello és a Magyar Posta együttműködésében zajlik.

Borítókép: Egy kislány nézegeti az egyik új tankönyvét a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában