Járvány

2020.04.05. 12:54

Moszkvában megközelített a 4 ezret a fertőzöttek száma

A hivatalos adatok szerint a gyógyult páciensek száma 194, az elhunytaké pedig 29.

Moszkvában az elmúlt nap alatt 536 fővel nőtt és elérte a 3893 a koronavírus-fertőzöttek száma – közölte vasárnap az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlege.

A hivatalos adatok szerint a gyógyult páciensek száma 194, az elhunytaké pedig 29 Moszkvában. Országos adatot egyelőre nem közöltek, de a moszkvai növekményből és a pénteki számokból kiderül, hogy több mint 5200 igazolt fertőzött lehet Oroszországban.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy az orosz főváros kórházaiban 20 ezer ágyat készítettek elő a SARS-CoV-2-fertőzöttek kezelésére. Az Új-Moszkvában épülő járványkórház mellett egyébként tűz ütött ki. Több sátor leégett, egy munkás életét vesztette.

Az Interfax hírügynökség szerint orosz fővárosban a hétvégén a megfigyelőkamerák felvételei alapján megbírságolták és kórházba szállították az első három fertőzöttet, aki megsértette a házi karantén szabályait. A büntetés mértéke 4 ezer rubel. (A rubel jelenleg mintegy 4,4 forintot ér.) Az orosz egészségügyi szolgálat honlapja kilenc ilyen esetről tudott, igaz ez nem tett különbséget a fertőzött és a külföldről való hazatárés után házi karanténba kényszerített szabálysértők között.

Az orosz közösségi médiában nagy port vert fel, hogy a belvárosi Patriarsije Prudi parkban rendőrök szombaton őrizetbe vettek egy, a kutyáját sétáltató férfit. Az esetről készült, és az interneten elterjedt videofelvétel szerint a férfi azzal védekezett, hogy nem sértette meg a vonatkozó tilalmat, mert a kutyával nem távolodott el 100 méterre a házától.

A rendőrök azzal érveltek, hogy a mesterséges tó körül kialakított közterület le van zárva, annak ellenére, hogy a területen mások is áthaladtak.

A férfi, akit úgy szállítottak el, hogy a kutyáját sem hagyták hazavinni, 15 napi elzárást kaphat.

Az orosz fővárosban és Moszkva egyébként engedélyezték, hogy az orvosi engedéllyel rendelkező kozmetikai szalonok a fokozott járványkészültség közepette is folytassák tevékenységüket.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy az orosz külügyminisztérium megkapta a külföldön rekedt oroszok támogatására fordítható 500 millió rubelt, amelyből a felnőttek napi 2400, a 14 év alatti gyerekek pedig 1600 rubelnyi segélyt kapnak majd.

A hazatérni kívánó oroszokat hazaszállító chartergépeket szombaton 0 órakor állították le, azt, hogy melyeket és mikor fogják újraindítani, a várakozások szerint hétfőn fogják nyilvánosságra hozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában