Kékfény

2020.07.08. 15:48

Mozgásképtelen párjára gyújtotta házukat egy mányi nő

Mozgásképtelen párjára gyújtotta házukat egy nő Mányon, a bíróság elrendelte letartóztatását – tájékoztatott a Fejér Megyei Főügyészség szerdán.

A megalapozott gyanú szerint a nő az élettársa fiával fennálló rossz viszonya miatt döntött úgy, hogy felgyújtja a házat, ahol közösen éltek hárman. A nő benzint locsolt szét a ház földszintjén és tetőterében, majd meggyújtotta az épületet, miközben tudta, hogy élettársa egy korábbi agyvérzés miatt magatehetetlenül fekszik odabent. A gyanúsított távozott a helyszínről, a sértettet a tüzet észlelő szomszédok mentették ki, nem sérült meg.

A bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt tett indítványt a nő letartóztatására. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában