halálos baleset

2018.09.09. 16:03

Négy ember vesztette életét az 51-es főúton

Négy ember életét vesztette abban a balesetben, amely az 51-es főúton történt Apostag közelében vasárnap délután.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 51-es számú főút 80-as kilométerénél 2018. szeptember 9-én 14 óra 40 perc körül három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött – értesült az esetről a baon.hu Vincze-Messzi Adéltől, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Az elsődleges információk alapján a balesetben négy személy életét vesztette és további két személy megsérült.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, három személygépkocsi karambolozott az 51-es főúton, Apostag közelében, a dunaegyházi lejárónál. Az ütközés következtében az egyik jármű az út melletti árokba csapódott és kigyulladt. A kocsiban utazó két személy életét vesztette. A második járműben utazó három ember közül ketten ugyancsak a baleset helyszínén haltak bele sérüléseikbe, míg a harmadik utas, akit a dunaújvárosi és a solti hivatásos tűzoltók emeltek ki az autóból súlyos sérüléseket szenvedett. A karambolban érintett harmadik autó vezetője könnyebben sérült.

A helyszínelés idejére a rendőrök 14 óra 55 perctől teljes szélességében lezárták a főutat. Az érintett útszakaszon közlekedőket Dunaegyháza irányába terelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában