Illegális bevándorlás

2019.10.01. 10:27

Négyszer annyian indulnak Európába, mint tavaly

Csaknem négyszer annyi Görögországba tartó migránst tartóztatott fel a török parti őrség idén szeptemberben az Égei-tengeren, mint az előző években – derült ki a török parti őrség adataiból.

Az összesítés szerint míg 2017 és 2018 szeptemberében még csak 2929, valamint 2992 migránst fordítottak vissza a török partok felé, addig az elmúlt hónapban már 11 ezer 370-et.

Idén szeptember 30-ig 38 ezer 78 illegális bevándorlót állítottak meg a török hatóságok az Égei-tengeren, 2017 azonos időszakában ez a szám 12 ezer 999, 2018-ben pedig 18 ezer 484 volt.

A parti őrség arról is beszámolt, hogy 2019-ban eddig 29 migráns vesztette életét a veszélyes úton, egyúttal 53 embercsempészt elfogtak.

A hatóságok által vezetett táblázat az érintettek nemzetiségére vonatkozó információt nem közöl.

A Törökországban élő szíriai állampolgárok úgynevezett átmeneti védelmi státusszal rendelkeznek, így ők valószínűleg az ország területén maradhatnak. A nem szíriai migránsokat, amennyiben nem rendelkeznek menekültstátusszal, Ankara rendszerint visszaküldi hazájukba.

Június óta egyre több illegális bevándorló igyekszik átjutni Görögországba az Égei-tengeren.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint 2018 szeptemberében 3960-an, 2019 szeptemberében viszont 10 ezer 258-an keltek át Törökországból a görög szigetekre.

Ez az érték a tavalyinak valamivel több mint két és félszerese, a török parti őrség tehát nagyobb arányban fordította vissza a migránsokat.

A menekültválság tetőpontján, 2015-ben voltak olyan napok, amelyeken hétezer migráns érkezett Görögországba, az Égei-tenger akkor az Európába irányuló illegális bevándorlás fő útvonalának számított. Bár az Európai Unió és Törökország között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország feltartóztatja a területéről illegálisan Görögországba igyekvőket – jelentősen csökkent az átkelők száma, nyár óta ismét erősödött a migrációs nyomás.

Horst Seehofer német és Christophe Castaner francia belügyminiszter, valamint Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja csütörtökön és pénteken a 2016-os egyezmény alkalmazásáról fog tárgyalni Ankarában török illetékesekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában