Megemlékezésnek indult

2018.09.19. 22:45

Nemzetiségi összetűzés tört ki a kabardok és balkárok között az oroszországi Észak-Kaukázusban

Az orosz média halálos áldozatokról nem számolt be, de sebesültekről igen.

Összetűzés tört ki az oroszországi Kabard-Balkár Köztársaság Kengyelen elnevezésű községében egy 310 évvel ezelőtt lezajlott csatáról való megemlékezés miatt – jelentették szerdán orosz hírügynökségek.

A falu balkár nemzetiségű lakói megakadályozták, hogy a kabardok lovas menetben vonuljanak át a településen a Kanzsál hegyre az ott 1708-ban lezajlott csata évfordulóján. Az emlékezők végül hétfőn kerülő úton jutottak fel a csúcsra, de egy részük, visszafelé – máshonnan érkezett, nemzeti lobogókkal felszerelkezett aktivistákkal megerősítve – mégis megpróbált keresztülmenni a falun, ezúttal rendőri kísérettel.

A helyi balkárok úttorlaszokat emeltek, dulakodás tört ki, lövések dördültek el. Az orosz média halálos áldozatokról nem számolt be, de sebesültekről igen. A zavargások szerdán átterjedtek a köztársaság falvaira is. A székváros, Nalcsik és Tirnauz közötti autópályát lezárták. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben vizsgálatot indított.

A kabardok, akik a mintegy 860 ezres köztársaság lakosságának valamivel több mint felét adják, a cserkesz (adige) népcsoport 12 törzsének legnépesebbikét alkotják, az északnyugat-kaukázusi adige nyelvet beszélik. A balkár a türk nyelvcsoporthoz tartozó nép, amely Kabard- és Balkárföld lakosságának mintegy 12 százalékát adja. Mindkét etnikum szunnita muszlim vallású.

A 18. századi kanzsáli csatában a cserkeszek Kurgoko Atazsukin herceg vezetésével legyőzték Kaplan Gerai krími kánt. Történészek szerint az ütközetnek fontos szerepe volt a kabard, a balkár és az oszét történelemben. A kabard lovasokat 2008-ban sem engedték át Kengyelenen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában