Erőszak

2018.05.12. 15:58

Nőket és gyerekeket mészároltak le ismeretlen fegyveresek egy burundi faluban

Legkevesebb 23 áldozatot, köztük nők és gyerekek életét követelte a szombatra virradóra elkövetett támadás Burundi északnyugati részén - közölte egy neve elhallgatását kérő helyi tisztségviselő.

Szemtanúk szerint a puskákkal és késekkel felfegyverkezett támadók megsebesítettek további mintegy 10 falusit, és felgyújtottak több házat a településen, amely a Kongói Demokratikus Köztársasággal és Ruandával határos Cibitoke tartományban található. Volt olyan család, amelynek minden tagját elevenen megégették – mondta egy helyi tisztségviselő. A hatóságok kutatnak esetleges további áldozatok után. A támadók Kongóba menekültek el. Nem lehet tudni, hogy kik voltak, és miért tették ezt – tette hozzá.

Burundiban május 17-én népszavazást tartanak arról, hogy meghosszabbítsák-e az államfő mandátumát öt évről hétre, ami azt jelentené, hogy Pierre Nkurunziza elnök további 14 évig lehetne hatalmon, miután mostani mandátuma 2020-ban lejár. A közép-afrikai országban pont emiatt tört ki politikai válság és erőszakhullám 2015-ben, mert Nkurunziza bejelentette: harmadszor is pályázik az államfői tisztségre. Az ellenzék szerint ez alkotmányellenes volt, és megsértette a polgárháborút 2005-ben lezáró békemegállapodás rendelkezéseit. Nkurunzizát azonban újraválasztották, de több ellenzéki csoport fegyvert fogott ellene. Ennek következménye az lett, hogy mintegy 1200 ember meghalt, több mint 400 ezren a környező országokba menekültek, az addig sem túl jól teljesítő gazdaság pedig stagnálni kezdett.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet április közepén arról számolt be, hogy a közép-afrikai országban a rendfenntartó erők és a kormánypárt tagjai rendszeresen verik és gyilkolják az ellenzékieket, pontosabban az utóbbi időben azokat, akikről gyanítják, hogy nemmel akarnak majd szavazni a népszavazáson. Az elnyomás egy másik példája volt egy héttel ezelőtt, hogy a burundi médiahatóság fél évre felfüggesztette a BBC brit és a Voice of America (VOA) amerikai műsorszóró vállalat működését arra hivatkozva, hogy megsértették az ország sajtótörvényeit, és nem szakszerűen végezték tevékenységüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában