megrendezett médiaakció?

2020.02.08. 08:08

Ők irányíthatták a migránstömeget a magyar határnál (videó)

Migránsok százai telepedtek le a szerb-magyar határnál csütörtök este, hogy a határ megnyitását követeljék egy nyilvánvalóan megszervezett akció keretében. A tömeget két nő irányíthatta, akik részt vettek az akció szervezésében. Azonban hogy kik ők és miért hallgattak rájuk a migránsok, nem lehet tudni.

Forrás: V4NA

Csütörtök este a magyar-szerb határon több száz migráns gyűlt össze és indult meg a magyar határkerítés felé. A köztelevízió riportere elmondta, hogy több hete a közösségi médián, zárt csoportokban szervezték az akciót – idézi az eseményeket a V4NA.

A hírügynökség a Ripost napilap információi alapján számolt be, és felvételekkel is alátámasztotta, hogy

a magyar határon összegyűlt migránsokból álló tömeg inkább megrendezett médiaakció lehetett. Elmondásuk szerint a tömeg többnyire férfiakból állt, azonban néhány gyermeket is hoztak magukkal, valószínűleg a média kedvéért.

Állításukat azzal indokolták, hogy a menet élén felfedeztek két – valószínűleg nem migrációs hátterű – nőt, akik közül az egyik tárgyalni kezdett a magyar rendőrökkel, míg a másik a tömeget irányította.

A megnyilvánulásaikból látszott, hogy vezető szerepet töltenek be a megmozdulásban,

és valamiért hallgatnak rájuk a bevándorlók, ami „nagyon meglepő muszlim férfiaktól egy nő esetében”.

A Ripost videóra is vette, hogyan rak rendet a nő a migránsok között.

A napilap szerint az lehetett a feladatuk, hogy megakadályozzák, „hogy a nyugati sajtóba olyan fotó vagy videó kerülhessen be, ami mást mutat, mint amit ők megpróbálnak eljátszani”.

Címkék#v4na

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában