Járvány

2020.04.28. 12:19

Országos tesztelést indítanak a hazai orvosi egyetemek

Reprezentatív minta alapján, több tízezer fő bevonásával átfogó országos szűrővizsgálatba kezd május 1-jétől a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző – jelentették be az orvosképző egyetemek országos klinikai járványügyi vizsgálatáról szóló videokonferencián kedden.

Budapest, 2020. április 3. Koronavírus-minták az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és

átfertőzöttek valós számáról.

Az eredmények alapján

tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen, és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók.

A szűrővizsgálatot, az úgynevezett PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének, ugyanis ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát – emelte ki Merkely Béla, a Semmelweis

Egyetem rektora a videokonferencián.

Ennek során

a páciens légúti (garat- és orr-) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét.

A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra

adott lehetséges immunválaszát mutatják ki – mondta Merkely Béla.

A tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről 14 év felett minden korosztályból. A vizsgált résztvevők rövid kérdőívet is kitöltenek.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy korábbi eseményen
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Május 1. és 14. között az ország hét régiójában pontos időpontokra, előre meghatározott helyszínekre – háziorvosi rendelőkbe, járóbeteg-ambulanciákra és szűrőbuszokba – várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben

telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd annak érdekében, hogy az idősebbeknek vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen

elhagyni otthonaikat.

A minták több mint 48,5 százalékát a Semmelweis Egyetem munkatársai gyűjtik be, míg 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok – tette hozzá a rektor.

Melyik egyetem melyik megyében végzi a szűrést?

Semmelweis Egyetem: Budapest, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Veszprém megye.

Debreceni Egyetem: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Pécsi Tudományegyetem: Baranya, Somogy, Tolna, Vas és Zala megye.

Szegedi Tudományegyetem: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye.

A 14 napot felölelő szűréssorozatban összesen mintegy ezer fő vesz részt: orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, valamint a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával valósulhat meg az átfogó vizsgálat. A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik.

A tesztelésben való lakossági részvétel önkéntes és ingyenes, de óriási felelőssége van azoknak, akiket reprezentatívan és véletlenszerűen a KSH adataira támaszkodva levélben és telefonon megkeresnek a munkatársaink

– emelte ki Merkely Béla, hozzátéve:

a vizsgálat nem jár fájdalommal, egy kis kellemetlenség árán pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen a lakosság

érintettsége, ezzel segítve az ország lakosait és a döntéshozókat a járvány legyőzésében.

Az új koronavírussal kapcsolatos járványügyi védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének meghatározása úgy, hogy az megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuljon. Ez a hazai kutatási kapacitások igénybevételével és a tudományos élet képviselőinek szakértelmével megvalósuló vizsgálat is azt szolgálja, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

A magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, amelyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

Borítókép: Koronavírus-minták az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában