Járvány

2020.12.08. 19:37

Ózonos fertőtlenítéssel segíti a járvány elleni védekezést a Katolikus Karitász Kárpátalján

Az elmúlt héten öt településen tizenegy koronavírussal fertőzött épületben végeztek ózonos fertőtlenítést a segélyszervezet munkatársai.

Ózonos fertőtlenítéssel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést a Katolikus Karitász Kárpátalján. A segélyszervezet emellett maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt juttat el helyi karitász csoportoknak.

A Katolikus Karitász MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint az elmúlt héten öt településen tizenegy koronavírussal fertőzött épületben végeztek ózonos fertőtlenítést a segélyszervezet munkatársai.

Idézték Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját, aki szerint a járvány kezelése Ukrajnában különösen nehéz, mert nincsenek megfelelő eszközök. A karitász ezen próbál segíteni. A szervezet tavasz óta több tízezer gumikesztyűt, vitaminokat, fertőtlenítőszereket juttatott Kárpátaljára az ottani magyar óvodáknak, iskoláknak, kulturális intézményeknek.

A közlemény szerint Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a fertőtlenítésről tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az államközi kapcsolatoktól függetlenül Magyarország jó szomszédként támogatni kívánja az ukrajnai magyarokat és a nem magyarokat is. Hozzátette: az elmúlt években valamennyi magyarok lakta település kapott segítséget Kárpátalján.

Marosi Antal, a Magyar Légi Tűzoltó és Életmentő Egyesület elnöke, a segélyszervezet önkéntese ismertette: az ózonos fertőtlenítésre használt gépek a levegő oxigéntartalmát átalakítva minden vírust elpusztítanak, majd visszaállítják az oxigénszintet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában