Felvételi

2021.12.01. 12:29

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

A középfokú iskolák 48 százaléka jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, vegyenek részt a központi írásbeliken.

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira – közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az általános iskolásoknak a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg szeretnék írni.

A középfokú iskolák korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2022/2023-as tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkezőket – emlékeztettek.

Az intézmények 48 százaléka – 543 középiskola – jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, vegyenek részt a központi írásbeliken.

Ha egy tanuló ezen iskolák valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképpen részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon – írta a hivatal.

Ezen iskolák és a feladatellátási helyek adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk a www.oktatas.hu honlapon érhetők el.

Borítókép: Rosta Tibor/MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában