Csalás

2020.02.18. 12:35

Piramisjáték szervezése miatt emeltek vádat egy fővárosi férfi ellen

Piramisjátéknak minősülő pénzbefizetési rendszert épített ki 2012 és 2014 között egy férfi, aki ellen most vádat emelt a Fővárosi Főügyészség – tájékoztatott kedden a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint az ötvenéves férfi az Egyesült Királyságban bejegyzett gazdasági társaság tagjaként és ügyvezetőjeként budapesti székhellyel megalapított és irányított egy magyar céget. A vádlott – a csatlakozóktól pénzt gyűjtve – piramisszerűen felépülő, pénzbefizetésen és -szétosztáson alapuló rendszert alakított ki.

A férfi az interneten, Magyarországon tartott előadásokon, webkonferencián keresztül és személyesen szervezte be a résztvevőket. Azt ígérte nekik, hogy meghatározott összegek befizetésével és további részvevők beszervezésével – a cég leányvállalatain keresztül – egy kedvező feltételeket biztosító lízingkonstrukció keretében vásárolhatnak ingatlant vagy válthatják ki meglévő hitelüket.

A piramisjátékban több mint ezerötszázan fizettek be 15 ezer forinttól több millióig terjedő összeget a vádlott kizárólagos rendelkezése alatt álló bankszámlára. A befizetett összegekkel ő rendelkezett, az egyes kifizetésekről, utalásokról ő határozott – írta a főügyész.

A vádirat szerint a tagok a befizetésekből gyűjtötték össze az ingatlanügyletek önrészét. A férfi – bár erre hivatkozott – a rendszer működtetéséhez szükséges külső tőkét nem vonta be, a szervezetnek csak a résztvevők által befizetett összegekből volt bevétele. Külső befektető hiányában csak folyamatos, kétszázszázalékos tagbeszervezéssel lehetett volna a piramis alsó szintjén lévők igényeit kielégíteni, ennek hiányában a résztvevők az esetek jelentős részében nem juthattak hozzá a várt anyagi előnyhöz – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában