érdekszféra

2019.08.03. 18:34

Rakétákat akar Ázsiába telepíteni az új amerikai védelmi miniszter

Mark Esper szeretné, ha az Egyesült Államok viszonylag rövid időn belül szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú rakétákat telepítene az ázsiai-csendes-óceáni térségbe.

Az Egyesült Államok éppen egy nappal korábban lépett ki hivatalosan a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben megkötött orosz-amerikai (INF-)szerződésből, mert szerinte Oroszország megsértette azt.

Esper szombati bejelentése valószínűleg kiváltja majd az aggodalmat amiatt, hogy fegyverkezési verseny alakul ki a térségben, valamint Washington ezzel a tervével tovább növeli a feszültséget Kínával. Az új amerikai védelmi miniszter pénteken bejelentette: az Egyesült Államok felgyorsítja a hagyományos föld-levegő rakéták újabb verzióinak kifejlesztését. Donald Trump amerikai elnök pedig azt mondta pénteken: ha lesz új fegyverzetkorlátozási egyezmény az INF helyett, akkor annak Kínára is kell majd vonatkoznia. Hozzátette: erről már egyezetett Oroszország és Kína vezetőivel, akiket elmondása szerint „ez nagyon is izgalomba hozott”.

Az INF-ből való kilépésről szóló amerikai döntést támogatta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, bár hozzátette pénteken, hogy az észak-atlanti szövetség nem akar „új fegyverkezési versenyt”. Heiko Maas német külügyminiszter pedig már pénteken új leszerelési és fegyverzetellenőrzési egyezmények kidolgozását sürgette.

Mark Esper egy Sydneybe tartó repülőgépen beszélt szombaton újságíróknak arról, hogy Ázsiába kellene telepíteni földi indítású, közepes hatótávolságú rakétákat. „Jobban szeretném, ha csak hónapokat kellene várni erre, de tudom, hogy az ilyen dolgok tovább tartanak, mint az ember várná” – mondta. Kijelentette, hogy nem tart fegyverkezési verseny kialakulásától Ázsiában.

Pénteken magas rangú amerikai tisztségviselők úgy nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, hogy ilyen rakéták telepítése több évet vesz igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában