Ország-világ

2021.05.10. 06:50

Rendbe hozza a fővárost a kormányzat

Hogy a koronavírus-járvány alatt kieső bevételeiket ne adóemeléssel és hitelfelvétellel próbálják pótolni, a kormány a fővárosnak felajánlotta, hogy könnyítésképpen átvállal három nagy beruházást. Budapest vezetésének csak a Lánchíd felújítása nyomán kell mélyen a zsebébe nyúlnia, de ott sem marad el a kormány hatmilliárdos támogatása.

„A harmincmilliárdos elvonással sújtott főváros persze nem kapott egyetlen forint kompenzációt sem. Úgyhogy a budapesti Fidesznek marad a régi módszer: egyik kezükkel elvesznek a fővárosi önkormányzattól, másikkal követelik, hogy költsön többet mindenre. Hiába szeretnék, mi nem mondunk le Budapest fejlesztéséről. A városok kifosztásával szűkre szabott mozgástéren belül is belefogtunk a Lánchíd, a rakpart, a Blaha Lujza tér fejlesztéséhez, nem mondunk le a zöldfejlesztésekről, a városi közlekedés modernizálásáról” – írta pénteki posztjában a főpolgármester, aki

elfelejtette megemlíteni, hogy ezekre a beruházásokra a kormány biztosít forrást, ráadásul ezekről közösen döntöttek a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában.

A Blaha Lujza tér négymilliárdos felújításának a kormány csak a negyedét állta volna, azaz egymilliárd forintról szól a támogatási szerződés. De Karácsony Gergely néhány erős tollvonással megcsonkította a beruházást, amelynek első üteme egymilliárd forintnál alig kerül többe, azaz a pesti oldal legforgalmasabb terének a felújítását végül is a kormány állja. A második ütem megvalósítása pedig még bizonytalan – írja a Magyar Nemzet.

Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár korábban arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-járvány alatt kieső bevételeiket ne adóemeléssel és hitelfelvétellel próbálják pótolni, a kormány a fővárosnak felajánlotta, hogy könnyítésképpen átvállal három nagy beruházást. A kabinet valósítaná meg a pesti alsó rakpart felújítását, amely magába foglalja a járdák kiszélesítését, vízfelületek és utcabútorok létesítését és a rakpart zöldítését. Továbbá a kormány vállalja a budai fonódó villamoshálózat meghosszabbítását a Budafoki útig és a Kelenföldi buszpályaudvar bővítését is. Az utóbbi beruházásban megvalósul a P+R parkoló bővítése is, hogy agglomerációból érkező autósok le tudják tenni autóikat.

Nem mellesleg a kormány alkotta meg a Zöld Budapest programot. A kabinet a következő öt évben harminckilenc helyszínen hajtana végre zöldítéseket. Huszonnégy parkerdő és tizenöt városi park újulhatna meg kétszázmilliárd forint értékben.

Több pihenőterületet, sportolási lehetőséget, mosdókat, utcabútorokat és tanösvényeket létesítenének, továbbá kilencven kilométer futópályát is építenének. Mindemellett a kormány elkötelezett az agglomerációs vasútfejlesztések mellett, amelyek mérsékelnék a budapesti dugókat és korszerű tömegközlekedést biztosítana az emberek számára. Naponta egymillióan érkeznek autóval a fővárosba és mintegy félmillióan használják a vasutat. A cél, hogy a vonattal utazók száma megduplázódjon a következő években. A kormány terve szerint az agglomerációból érkező vonatok negyedóránkét közlekednének Budapest központjába. Mindezt egyetlen jeggyel vagy bérlettel.

A fentiek értelmében a fővárosnak csak a Lánchíd felújítása nyomán kell mélyen a zsebébe nyúlnia, de ott sem marad el a kormány hatmilliárdos támogatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában