tragédia

2020.05.26. 16:23

Részegen, jogsi nélkül gázoltak halálra egy kerékpárost

Elrendelte egy hónapra a letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság egy 19 éves férfinak, aki vasárnap hajnalban ittasan és jogosítvány nélkül vezetett, kivilágítatlan autójával elgázolt egy kerékpárost Nyíregyházán, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A cserben hagyott áldozat a kórházban meghalt.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta: a férfi a Korányi Frigyes út melletti szervizúton ütötte el az úttest közepén kerékpározó sértettet.

A gyanúsított az ütközés után segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét, az elgázolt kerékpáros a kórházban belehalt sérüléseibe.

A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsított fiatal férfi esetében

fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, vagy tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást

- indokolta a bíróság döntését a sajtószóvivő.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezésért, illetve bűnügyi felügyelet elrendeléséért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában