Több mint ezer éve

2021.08.19. 13:29

Rétvári Bence: legyünk büszkék az államunkra!

Az államalapítás az egyik sorsfordító döntése volt a magyarságnak, mert anélkül a nemzet nem maradt volna fenn.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat csütörtöki ünnepi közgyűlésén közölte: míg a „történelem süllyesztőjében” sok állam tűnt el, addig a magyar, a nagyhatalmi törekvések ellenére, itt van.

Legyünk büszkék több mint ezeréves államunkra, amely a történelem viharai között is meg tudott maradni olyannak, amilyennek Szent István megálmodta: önálló, keresztény, Európához tartozó államnak

- mondta.

A politikus közölte: az államalapítás az egyik sorsfordító döntése volt a magyarságnak, mert anélkül a nemzet nem maradt volna fenn.

Szent István annak idején a keresztény hit alapjaira építve tudott stabil viszonyokat teremteni; egy erős, nyugati, keresztény államot alapított – mondta Rétvári Bence.

Szent István hosszú távra biztosította a magyar állam függetlenségét. Az általa lerakott szilárd alapok még az idegen uralmak kilátástalannak tűnő helyzeteiben is képesek voltak megőrizni a magyarok szabadságvágyát, törekvésüket az önrendelkezésre, a függetlenségre – hangoztatta a politikus.

Ma sem szeretnénk mást, mint hogy mindenki egyenrangú félként kezelje a magyarokat. Ne oktassanak ki minket külföldről! Mi tiszteletben tartjuk az ő döntéseiket, és nem szólunk bele más országok dolgaiba

- közölte.

Szent István király sziklára építette országát és életét, ez a szikla a keresztény hit. Kiállt az egyetemes keresztény értékrend mellett, elfogadtatta azt népével. Az államalapító megélte hitét, és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának – mondta Rétvári Bence.

A közgyűlésen köszöntőt mondott Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője. Az ünnepségen átadták a megye legrangosabb kitüntetést, a Rákóczi-láncot, amelyet Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója kapott meg.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeztek a koronavírus-járvány miatt. Közölte, hogy jövőre közel 460 milliárd forintot fordít a kormány az ágazat béremelésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában