két év után

2020.09.18. 14:54

Ritka földközi-tengeri hurrikán csapott le a görögországi Jón-szigetekre

A vihar fákat csavart ki, áradásokat és áramszüneteket okozott Kefalónia, Zákinthosz és Ithaka szigetén.

Ritka mediterrán hurrikán, úgynevezett medikán csapott le pénteken a görögországi Jón-szigetekre, a vihar fákat csavart ki, áradásokat és áramszüneteket okozott Kefalónia, Zákinthosz és Ithaka szigetén.

A Jánosz névre keresztelt ciklon miatt a tűzoltókat eddig legkevesebb hatvan alkalommal riasztották, főleg azért, hogy eltávolítsák a kidőlt fákat és kiszivattyúzzák a vizet az elöntött épületekből.

Kefalónia partjainál egy hajó elsüllyedt, a polgármester tájékoztatása szerint azonban senki nem sérült meg a szigeten, pusztán anyagi károk keletkeztek. Hasonló a helyzet Zákinthoszon és Ithakán is.

A heves szélviharral és zivatarokkal kísért medikán miatt több repülőjáratot is át kellett irányítani.

Szakemberek szerint a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részét dél körül elérő vihar ereje gyengébb a vártnál. A hatóságok ugyanakkor azt közölték, hogy az Athén környékén található három menekülttábor lakóit elővigyázatosságból átszállították egy konferenciaszállóba.

A parti őrség arról számolt be, hogy bajba került egy csónak több mint ötven utasa a tengeren, és az erős szél miatt nem is tudnak egyelőre segítséget küldeni.

Ilyen ciklont először 1995-ben észleltek Görögországban, az utóbbi években azonban egyre gyakoribbá vált ez a légköri képződmény. Hasonló vihar utoljára 2018-ban csapott le az országra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában