Járvány

2021.10.28. 17:14

Romániában csökken az új esetek mozgóátlaga, az áldozatoké továbbra is növekszik

Csütörtökön hónapok óta először fordult elő, hogy egy hétköznap az átlagosnál kevesebb új esetet diagnosztizáltak.

Romániában tovább csökkent csütörtökön az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga, a betegségben elhunytak számát illetően azonban a járványgörbe még mindig emelkedik.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint 13 197 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi 24 órában, s ez több mint tíz százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától. A mozgóátlag is, amely az utóbbi napokban 14 500 körül stagnált, enyhén csökkeni kezdett.

Romániában a járványgörbe fűrészfog alakú, a heti rendszerességgel ismétlődő kilengések pedig a kiértékelt tesztek számának változását követik. Csaknem egy hónapja a találati ráta 20 százalék körüli, tehát átlagosan minden ötödik teszt pozitív. Hétvégenként a laboratóriumok egy része nem dolgozik, ezért az előző 24 órát összegző vasárnapi, illetve hétfői jelentések rendre az átlagosnál kisebb, a többi öt napon közölt kimutatások az átlagosnál magasabb – köztük a keddiek kiugróan magas – esetszámot mutatnak.

Csütörtökön hónapok óta először fordult elő, hogy egy hétköznap az átlagosnál kevesebb új esetet diagnosztizáltak. Az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás azonban még mindig növekszik, és az elhalálozások száma is emelkedik.

A GCS szerint az utóbbi 24 órában 413 koronavírusos beteg halt meg, ami 5 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, maga a kéthetes mozgóátlag pedig az utóbbi héten 16 százalékkal emelkedett. A csütörtökön elhunytak között három, 30 év alatti fiatal is volt, valamennyien oltatlanok.

A romániai kórházakban csaknem egy hete több mint 20 ezer koronavírusos beteget kezelnek, közben pedig a hatóságok folyamatosan bővíteni próbálják az intenzív terápiás kapacitást. Csütörtökön már 1881 súlyos betegnek jutott hely a romániai Covid-kórházak intenzív részlegein, közben naponta indulnak repülőgépek és mentőautók Magyarországra, Lengyelországba és Ausztriába olyan válságos állapotban lévő fertőzöttekkel, akiknek a hazai kórházakban nem tudnak ellátást biztosítani.

Csütörtökön Dániából egy orvosokból és asszisztensekből álló kilenctagú egészségügyi csapat érkezett segíteni a bukaresti Matei Bals járványkórházba, Kelemen Hunor, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese pedig közösségi oldalán számolt be arról, hogy Magyarország kormánya újabb – 40 lélegeztetőgépből, 1650 noninvazív lélegeztetéshez szükséges maszkból és 3000 doboz Favipiravir gyógyszerből álló – segélyszállítmányt küldött Romániának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában