fényes nappal

2018.10.02. 12:15

Saját udvarukban támadt a házaspárra egy medve

Az erdélyi Tokán ez már a hatodik medvetámadás volt, de az első eset, amikor embereket sebesített meg a vadállat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jándi Attila

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy házaspár hétfőn a Maros megyei Görgényhodák községhez tartozó Tokáról, miután saját udvarukon rájuk támadt a medve.

A szomszédok szerint a medve előbb az asszonyra támadt rá, az udvaron autót javító férj pedig felesége megsegítésére sietett. A kiabálásra a szomszédok is odamentek, és sikerült elkergetniük a nagyvadat, majd kihívták a mentőt a sérült házaspárhoz – írja a maszol.ro.

Ioan Fărcaş polgármester szerint nem ez az első alkalom, hogy medvék járnak a faluban. Hat medvetámadásról is kapott már jelentést, eddig azonban emberi áldozat nem volt. Az elöljáró már értesítette az illetékes hatóságokat.

A hétfői támadás nappal történt, kevéssel azelőtt, hogy a gyerekek kijöttek az iskolából, óvodából – tette hozzá a polgármester.

Borítókép: Shutterstock / Jándi Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában