demonstráció

2018.05.05. 19:01

Skócia függetlenségéért vonultak Glasgowban

A szervezők szerint 40 ezer résztvevőre számítottak, de becsléseik szerint 80 ezren jelenhettek meg a meneten.

Skót függetlenségpártiak tízezrei vonultak fel szombaton Glasgowban az All Under One Banner (Mindenki egy zászló alatt) nevű skót függetlenségi szervezet évente megtartott rendezvényén – közölte a BBC brit közszolgálati média hírportálján.

A szervezők szerint 40 ezer résztvevőre számítottak, de becsléseik szerint 80 ezren jelenhettek meg a meneten. A skót rendőrség 35 ezer főre becsülte a felvonulók számát. Tavaly mintegy 20 ezren vettek részt a glasgowi meneten.

Az All Under One Banner nevű szervezet önmagát függetlenségpárti szervezetként jellemzi, amelynek „központi célja, hogy rendszeres időközönként szervezzen meneteket, míg Skócia el nem nyeri függetlenségét”. A szervezet hangsúlyozza: nyitva áll mindazok előtt, akik egy független országban akarnak élni.

Neil Mackay, a szervezet társkoordinátora meggyőződését fejezte ki, hogy még Nagy-Britannia 2021-ben várható európai uniós kiválása előtt ismét népszavazást tartanak Skócia függetlenségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában