Ország-világ

2020.12.03. 06:13

Soros György félelmei – I.rész

Soros György letiltotta a kinyilatkoztatására érkezett választ. A kérdés adódik: mitől fél Soros György? Érdemes feleleveníteni, hogy Soros György mit gondol saját magáról, tevékenységéről. Három részes sorozatban mutatjuk be a V4NA hírügynökség nyomán.

München, 2015. február 6. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke érkezik az 51. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára (MSC) 2015. február 6-án. (MTI/EPA/Andreas Gebert)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Andreas Gebert

Soros György Budapesten született Schwartz György néven, zsidó családban. 1944-ben a náci megszállás után édesapja próbálta megmenteni családját. Fiát, az akkor 14 éves Soros Györgyöt a magyar Mezőgazdasági Minisztérium megvesztegetett tisztviselőjére bízta, mintha annak a keresztfia lenne. A fiatal Soros így álkeresztapja mellett dolgozva részt vett a magyarországi zsidók vagyonának elkobzásában – emlékeztet a V4NA hírügynökség összeállítása.

Erről a CBS-nek adott 1998-as interjújában is kérdezték:

„ – Úgy tűnik nekem, mintha ez egy olyan élmény lenne, ami után sokan hosszú-hosszú évekig pszichiáterre szorulnának. Nehéz volt ez önnek?

- Nem, egyáltalán nem. Egyáltalán nem. Talán gyerekként az ember nem látja az összefüggést, de ez nem okozott nekem semmi, de semmi problémát.

- Semmi bűntudatot nem érzett?

- Nem.”

Ezt a hozzáállást Soros György az üzleti életben is kihasználta. Ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy nem foglalkozik tetteinek társadalmi következményeivel.

„Azért vagyok ott, hogy pénzt keressek. Nem foglalkozhatok és nem is foglalkozom annak a társadalmi következményeivel, amit teszek”– fogalmazott.

Sorost nem érdekelték a hátrahagyott emberi tragédiák, átgázolt bárkin. 1992. szeptember 16-án Soros György bedöntötte a brit fontot. Ezt a napot csak Fekete Szerdaként emlegetik. A spekuláció, amivel a milliárdos világszerte ismerté vált a brit adófizetőknek több mint 30 milliárd eurójába került, családok százai mentek tönkre, emberek lettek öngyilkosok, miközben Soros 900 millió eurót keresett.

Az csak egy mellékszál, hogy Soros György érzéketlensége a fiára, Alexander Sorosra is ráragadt. Erről árulkodik, hogy a fiatal trónörökös ízléstelen mémet osztott meg tavaly közösségi oldalán. Az ifjabb Soros Adolf Hitlerről tett közzé egy képet, amelyen a náci vezér kezébe egy vezeték nélküli játékkonzol kontrollert szerkesztettek. A képhez azt írták, Hitler a videójáték miatt lett erőszakos, és emiatt robbantotta ki a második világháborút. Soros egy nevetős smiley-val fejezte ki tetszését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában