Dunai hajóbaleset

2019.05.31. 21:31

Szakértő: a kapitány letartóztatása mellett és ellen is szólnak érvek

A bíróság várhatóan szombaton dönt az indítványról.

A szerda este történt dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány letartóztatása mellett és ellen is szólnak érvek – mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 aktuális csatornán péntek este.

Az ügyészség pénteken közölte, hogy indítványozták az ukrán állampolgárságú kapitány letartóztatását.

A bíróság várhatóan szombaton dönt az indítványról.

Borbély Zoltán az M1 műsorában elmondta: a megalapozott gyanú szerint a kapitány cselekménye halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése, ami a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ez a büntetés tétel önmagában még nem teszi szükségessé a letartóztatást, de például az, hogy külföldiről van szó, már indokolhatja.

Kérdésre válaszolva a szakember elmondta:

ebben az ügyben óriási lesz a szakértők jelentősége, de még korai lenne a szabályok szigorításáról gondolkodni.

Szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál ütközött össze a Viking szállodahajó és a dél-koreai turistákat szállító, jóval kisebb Hableány sétahajó, amely rövid idő alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét ember holttestét találták meg eddig, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt. A rendőrség a Viking szállodahajó kapitányát gyanúsította meg a baleset miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában