Járvány

2020.01.22. 16:26

Szerbia repülőtéri vizsgálatokkal igyekszik kiszűrni az új koronavírus hordozóit

Hőkamerákkal vizsgálják ezentúl a Szerbiába érkező utasokat a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, hogy kiszűrjék azokat, akik esetlegesen megfertőződhettek az új koronavírussal – közölte szerdán a szerb egészségügyi miniszter.

Zlatibor Loncar szerint a nyugat-balkáni országban nincs ok pánikra az új vírus miatt. Mint mondta, minden megtesznek a fertőzések elkerülése érdekében, de arra kérte az embereket, hogy ha tehetik, ne utazzanak Kínába vagy más olyan területre, ahol a vírus jelen van. Ha pedig már ott jártak, és megjelentek náluk a tünetek, jelentkezzenek az egészségügyi intézményekben.

A tárcavezető elmondta: azokat, akiknél a kelleténél magasabb testhőmérsékletet tapasztalnak, karanténba zárják, és amennyiben bebizonyosodik, hogy fertőzöttek, az illetékes belgrádi klinikán kezelik majd.

Hozzátette, Szerbiában egyelőre nem jelent meg az új koronavírusos tüdőgyulladás, de az ország felkészült arra, hogy egy esetleges járványt kezelni tudjon.

Szerbiában több ezer kínai állampolgár él, és a tavalyi esztendőben több mint százezer kínai turista érkezett az országba.

A vírus a kínai Vuhanban jelent meg, és Kínában már több mint négyszáz fölé nőtt a fertőzöttek száma, néhány esetet pedig már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is diagnosztizáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában