Járvány

2021.09.14. 10:12

Szerbiában egyre aggasztóbb a helyzet a szakértők szerint

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma – jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió keddi beszámolója szerint.

A szakértő szerint szemmel látható, hogy az emberek nem tartják be az előírásokat, így komoly pénzbüntetésekkel kellene szabálykövető magatartásra bírni őket. A megrekedt oltási kampánnyal kapcsolatban Predrag Kon úgy vélekedett, hogy

az oltásellenesek nem az észérvekre és a tudományra, hanem kitalációkra építik véleményüket,

és noha a vakcina valóban nem állította meg a vírust, jelentősen csökkentette a komoly megbetegedések és a halálozások számát.

Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár is arról beszélt a napokban a szerbiai közszolgálati televízióban, hogy

az oltáselleneseket nem lehet meggyőzni, mert nem hallgatják meg a tudományos érveket.

Hozzátette: mindenki látja, hogy napról napra nő az új fertőzöttek, a kórházba kerülők, a lélegeztetőgépre kerülők és a halottak száma, és ez megnövelte némileg az első oltást felvevők számát, de a vakcinát még mindig sokan elutasítják.

A kórházak vezetői is egyre több betegről számolnak be, és egyre több egészségügyi intézményben alakítanak ki ismét Covid-részlegeket. A dél-szerbiai Nis klinikai központjának igazgatóhelyettese szerint néhány napon belül eléri a tízezret az új fertőzöttek száma, hiszen a nyaralásból az iskolába és a munkahelyekre visszatérve exponenciálisan nő a fertőzés lehetősége, illetve az új fertőzöttek száma. Radmilo Jankovic felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre több fiatal betegedik meg és kerül kórházba, így csak a tömeges immunitás elérése jelenthet megoldást. Szerbiában viszont még csak a nagykorú lakosság felét oltották be.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 6249-cel 823 161-re, Koszovóban 259-cel 157 261-re, Észak-Macedóniában 183-mal 183 718-ra, Montenegróban 456-tal 122 364-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 181-gyel 221 137-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 27-tel 7575-re, Koszovóban 14-gyel 2809-re, Észak-Macedóniában 18-cal 6278-ra, Montenegróban hattal 1806-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 26-tal 10 019-re növekedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában