New York után

2018.03.16. 12:55

Szijjártó Péter: a csata élesedik

Magyarország migrációs politikája világos: elutasítjuk az illegális bevándorlók betelepítését és ragaszkodunk hozzá, hogy kizárólag mi, magyarok dönthessük arról, kik jöhetnek be az országba és kikkel akarunk együtt élni.

Forrás: mti

Ezzel szemben az is tisztán látszik, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja egy szélsőségesen migrációpárti dokumentum, amelyet az ENSZ mindenáron el akar fogadtatni, hiszen tagállamainak döntő többsége a migráció kibocsátó- vagy tranzitországa. Az ENSZ tehát a migráció megszervezésében érdekelt és nem annak megállításában, ez pedig teljesen ellentétes Magyarország érdekeivel – mondta a Pesti Srácoknak Szijjártó Péter New York-i útja után, ahol ENSZ migrációs csomagjáról szóló vitán vett részt.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyértelmű a kép, hogy kik állnak egymással szemben, külföldön és itthon Magyarországon. A választás tétje is az, hogy az a politikai erő marad-e kormányon, amelyik nemzetközi szinten is meg akarja vívni a harcokat Magyarország biztonságáért, vagy azok az ellenzéki pártok, akik közül, ha bármelyiken múlt volna, ma már migránsok tízezreit telepítenék be folyamatosan hazánkba

- olvasható Szijjártó Péter a Pesti Srácokban megjelent interjújában.

Miniszter úr, mi történt a New York-i vitán, közeledtek az álláspontok?

Ellenkezőleg, a csata élesedik, a frontvonalak pedig megkeményedni látszanak. Az eddig sem volt előttünk titok, hogy az ENSZ tagállamainak döntő többsége bevándorláspárti ország. Egész egyszerűen azért, mert vagy kibocsátó országai az illegális migrációnak, vagy azért, mert tranzit útvonalként szolgálnak. Ezek az országok tehát mind abba az irányba tolják a vitát, hogy a bevándorlást ösztönözni kell, mert a bevándorlás jó. Ezzel szemben a mi álláspontunk kristálytiszta, eszerint a bevándorlás rossz és veszélyes. Az erre vonatkozó európai tapasztalatok mindenki számára ismertek.

Mi nem a tudományos fantazmagória világában élünk, hanem a saját tapasztalatainkról beszélünk, azt tudjuk elmondani, amit megéltünk. Magyarországon keresztül haladt 400.000 illegális bevándorló, és ezt a helyzetet mi nem szeretnénk újra megélni.

De nézzük Európát: az elmúlt 2 és fél évben 27 terrortámadást követtek el Európa szerte migrációs hátterű terroristák. Ezekben a támadásokban 330 ember életét vesztette és több mint 1300 megsebesült. Nem akarunk a félelemmel, a fenyegetettséggel együtt élni, nem akarjuk, hogy a terrorfenyegetettség a mindennapi életünk részévé váljon.

Akkor kemény vitákba kellett beleállni ezúttal is. Kitartunk amellett, hogy ragaszkodunk a migrációs csomag szövegezésének kiegészítéséhez, különben nem fogjuk azt elfogadni?

Igen, határozottan. Ezúttal is világossá tettük a magyar kormány álláspontját, hogy a migráció rossz, veszélyes, ezért azt meg kell állítani. Világossá tettük azt is, hogy mi fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy kizárólag mi magyarok dönthetjük el, hogy ki jön be ebbe az országba, és kivel akarunk együtt élni. Senki más nem dönthet erről, sem Brüsszel, sem az ENSZ. Azonban az is látszik, hogy az ENSZ próbálja keresztülvinni az álláspontját, mely szerint a migrációhoz fűződő jog egy alapvető emberi jog. Ez nonszensz nemzetközi jogi szempontból is.

Olyan jog nincsen, hogy az ember reggel felébred, rámutat valahol a térképre, hogy éppen melyik országban szeretne élni, és akkor megindul, megsértve ezzel nemzeti és nemzetközi jogszabályokat és az országhatárokat.

Az ENSZ vezetése ugyanakkor magáénak tudhatja a migrációt kibocsátó országok támogatását, így kitartóan próbálja érvényesíteni az akaratát. Mi viszont továbbra is ellenállunk. Látszik, hogy nagyon kemény harc lesz, és komoly csaták várnak még ránk.

Van tétje a tavaszi választásnak az európai vagy ENSZ migrációs politika és a betelepítés szempontjából?

Az áprilisi választás tétje az, hogy olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amelyik meg akarja vívni az illegális bevándorlás és a kötelező betelepítés elleni harcot, vagy egy olyan kormány, amelyik a harcot fel akarja adni, veszélybe sodorva ezzel Magyarország biztonságát.

Világos a Karácsony Gergely körüli árnyékkormány valódi szándéka migráció, határvédelem kérdésben?

A magyar emberek előtt világos választási lehetőségek vannak. Vannak azok a pártok, – a két jelenlegi kormánypárt- , amelyek a migrációval szembeni álláspontot képviselik, és vannak azok a pártok, – az ellenzék -, amelyek pedig bevándorláspártiak. Ők bírálták a kerítésépítést, bírálták a magyar migrációs politikát, nem szavazták meg azt, hogy az alkotmányban rögzítsük a kötelező betelepítési kvóta tilalmát. Ezek a pártok mind-mind bevándorláspártiak. Ha rajtuk múlna, nem lenne kerítés, ha rajtuk múlna, akkor Magyarország csatlakozott volna a kötelező betelepítési kvótához, és ma tízezer számra kellene befogadnunk illegális bevándorlókat. Azt gondolom, Magyarország érdeke ezzel pont ellentétes. Magyarországot meg kell őrizni magyar országnak, csak a magyar emberek dönthetik el, hogy kikkel akarnak együtt élni.

Mi Magyarország fő erőssége amiért a külföldi vállalatok sorra választják hazánkat beruházásaik helyszínéül?

Ennek, azt gondolom, három oka van. Egyrészt a gazdasági környezet. Azzal, hogy Európa legalacsonyabb adói nálunk vannak, Magyarország rendkívül versenyképes nem csak európai, hanem globális összevetésben is. Továbbá

mi vagyunk ma Európa egyik legbiztonságosabb országa. A szigorú migrációs politikának köszönhetően itt nincsenek „no-go” zónák, minden ember és minden befektetés biztonságban van.

Harmadrészt pedig ott van a magyar emberek szaktudása és szorgalma. Tehát versenyképes gazdasági környezet, biztonság és a magyar emberek tudása, szorgalma. Erre a három alapvető tényezőre tudjuk építeni a magyar beruházásösztönzési politikát. Az eddigi eredmények pedig önmagukért beszélnek: 2014 óta minden évben csúcsot döntöttünk a beruházások és a magyar export vonatkozásában is. A külgazdasági sikereknek köszönhetően magyar emberek tízezreinek lett munkahelye és biztos megélhetése.

Külföldi útjai során, mi az az üzenet, amit nem az európai politikusok, hanem az európai emberek szánnak Magyarországnak? A politikai viták után kap biztató vállveregetéseket, kézfogásokat, hogy „hajrá magyarok, így tovább”?

Nagyon érdekes, hogy az úgynevezett politikai elit és az emberek, valamint a politikai elit a gazdasági vezetők között nagy az álláspontbeli különbség.

Míg a politikai vezetők sok esetben képmutató, politikailag korrekt hozzáállást tanúsítanak a világ dolgaihoz, addig az emberek és a gazdasági szereplők rendkívül racionálisan, a józan ész talaján állva tudják megítélni a helyzetet. Ezért aztán nagyon sok biztatást kapunk külföldről, hogy őrizzük meg az ország biztonságát.

Kérik, hogy továbbra is beszéljünk világosan, egyenesen. Sokan felszabadítóan élik meg azt, ahogy mi kiállunk a keresztény hagyományok mellett, az örökségünk mellett. Arra biztatnak tehát bennünket, hogy ezt az őszinte, egyenes politikát vigyük tovább, mert ez kétségkívül felfrissítő hang a jelenlegi európai politikai viták során.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson New Yorkban 2018. március 12-én

MTI Fotó: KKM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában