Járvány

2020.04.09. 13:17

Szijjártó Péter: Kína támogatja hazánkat a védőeszközök beszerzésében

A kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden szükséges védőeszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető kifejtette: telefonon egyeztetett Zhong Shan kínai kereskedelmi miniszterrel, akivel „régóta jó és baráti kapcsolatot” ápol.

Szijjártó Péter kiemelte: kölcsönös szolidaritásukról biztosították egymást a világjárvány elleni harcban. A kínai miniszter tájékoztatást adott arról, hogy a kínai gazdaság az újraindulás állapotában van. „Ez jó hír nekünk, mivel Kína a második legnagyobb exportpiacunk az Európai Unión kívül” – mutatott rá a külügyminiszter.

Hangsúlyozta: köszönetet mondott a Kína és Magyarország között működtetett légihídért, amely nagymértékben hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez. A kínai politikus biztosított arról, hogy a kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden, a védekezéshez szükséges eszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában