Ország-világ

2021.04.17. 15:42

Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni

Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést „el kell engednünk”; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz – figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton a közmédiának adott interjújában.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a Lakatos Tiborral, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjével rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én. Két, Magyarországon tartózkodó, koronavírussal fertõzött, egyelõre tünetmentes iráni diákot kellett a Szent László Kórházba vinni.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Szlávik János a korlátozások lazításáról azt mondta, két szempontot kell figyelembe venni: a folyamatosan emelkedő oltások számát és az új fertőzöttek számának csökkenését. Hozzátette, a halottak száma nem a kellő mértékben csökken, aminek az lehet a magyarázata, hogy még mindig nagyon sokan vannak kórházban, intenzív osztályon és lélegeztetőgépen.

„Összességében egy optimista kép rajzolódik ki a tekintetben, hogy a következő hetekben, hónapokban milyen mértékben csökkenhet az új fertőzöttek száma és milyen lehetőségünk nyílik arra, hogy tovább enyhítsünk a korábban bevezetett korlátozásokon”

– emelte ki az infektológus.

Úgy tűnik – folytatta Szlávik János –, hogy most nem azzal kell foglalkozni, hogy milyen lesz majd a negyedik hullám, hanem, hogy miként lehet azt megelőzni.

„Úgy tudjuk megelőzni, hogy mindenki, aki teheti beoltatja magát”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Magyarországon elérhető oltások mind hatékonyak és alkalmasak arra, hogy megvédjék az embereket a betegség súlyos lefolyásától.

Felhívta a figyelmet, hogy

a vakcinák hatékonyságát nem antitest-vizsgálatokkal kell meghatározni, hanem tudományos eredményekkel.

Méghozzá azokkal, amelyek arra jutottak, hogy a beoltottak 80-90 százalékkal kisebb valószínűséggel fertőződnek meg, mint azok, akik nem kaptak vakcinát.

Emlékeztetett, nem lehet nyájimmunitásról beszélni, amíg a lakosság 80-90 százaléka nincs beoltva, és még ez után is lehetnek majd fertőzésgócok; előfordulhat, hogy a koronavírus még hónapokra, de akár évekre velünk marad.

„Senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy azzal, hogy mások beoltatják magukat, majd őt megvédik. Egyelőre ebben a helyzetben, ebben az átoltottságban mindenki veszélyben van, aki nem oltatta be magát”

– hangsúlyozta Szlávik János.

Jelezte azt is, valamilyen fokú védettség csak az első oltás beadását követő két-három hétben alakul ki, de a teljes védettséget csak a második oltás utáni második vagy harmadik héten éri el a szervezet.

Borítókép: Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a Lakatos Tiborral, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőjével rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában