Földmozgás

2020.10.20. 05:36

Szökőárriadót hirdettek ki Alaszkában

Szökőárriadót hirdettek ki hétfőn este Alaszkában egy 7,5-es erősségű földrengést követően – jelentette be az amerikai geofizikai intézet (USGS).

A földrengést az alaszkai partoktól 91 kilométernyire délkeletre, a Bering-tengerben fekvő Aleut-szigeteken lévő, gyéren lakott Sand Point és Kodiak városkáknál is észlelték. A rengés középpontja 40 kilométerrel a tengerszint alatt volt, és az első, nagy rengést öt kisebb követte.

A szökőárriadót Alaszka déli partvidékén hirdették ki, de ez nem érinti például Anchorage várost, amely a legnagyobb Alaszkában, és mintegy ezer kilométernyire fekszik a rengések epicentrumától.

A Sand Pointtól mintegy száz kilométernyire nyugatra eső King Cove lakosságát hétfőn este elővigyázatosságból elköltöztették a közeli, magasabban fekvő vidékre számolt be a földrengést követő első lépésekről Gary Hennigh polgármester az Anchorage Daily News riporterének.

Nem tudom mennyi ideig rengett a föld, fél percig biztosan, de jócskán mozgott ezt már az egyik helybéli mondta szintén az Anchorage Daily Newsnak.

A csendes-óceáni cunamijelző szolgálat közleménye szerint a szakemberek egyelőre vizsgálják, hogy az amerikai és a kanadai partok mentén várhatók-e további földmozgások, és szükség lesz-e újabb cunamiriadókra.

Alaszka a Csendes-óceánt körülölelő Tűzgyűrűn fekszik. A Tűzgyűrű mintegy 40 ezer kilométer hosszú, patkó alakú sáv, amely Új-Zélandtól indul, az indonéz szigetvilágon keresztül a Fülöp-szigeteken, Japánon és a Kamcsatka-félszigeten át Észak-Amerika nyugati partjainál folytatódik, és az Andok mentén egészen a Tűzföldig ereszkedik. Ebben a sávban húzódik az óceán talapzatát alkotó három nagy, és számos kisebb kőzetlemez, amelyek állandó mozgásban vannak. Ezért a vidékre jellemző a nagyon aktív vulkáni tevékenység itt található a Föld összes tűzhányójának 75 százaléka , és a gyakori földrengések. A tenger alatti térségben különösen sok, változó mélységű és elmozdulású földrengés szokott lezajlani.

Az Egyesült Államokban 1964-ben Anchorage környékén pusztított az országban valaha mért legerősebb földrengés. A 9,2-es erősségű földmozgás percekig tartott, és 250 halálos áldozatot követelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában