folytatódik a sztrájksorozat

2018.09.10. 22:33

Sztrájkot hirdetett a Ryanair németországi pilótáinak szakszervezete

A 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.

A Vereinigung Cockpit (VC) közleményben hangsúlyozta: nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak. Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről, így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban, Olaszországban pedig „számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket” áll a közleményben.

Hozzátették, hogy az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és „időhúzásra játszik”.

A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett spanyolországi, a portugáliai és belgiumi alkalmazottak – pilóták és fedélzeti személyzeti tagok – vettek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában