politikai harcok

2021.10.18. 15:18

Több mint öt és fél ezer ember szabadon bocsátását jelentette be a mianmari katonai junta

Több mint öt és fél ezer, a katonai hatalomátvétel elleni tiltakozásokon őrizetbe vett ember szabadon bocsátását jelentette be hétfőn a mianmari junta az állami televízióban.

A katonai vezetés humanitárius megfontolásokkal indokolta az 5636 emberre vonatkozó amnesztiát, egyúttal az ellenállást vádolta meg azzal, hogy erőszakot szít.

A junta vezetője, Min Aung Hlaing miniszterelnök a televíziós beszédében arról beszélt, hogy elkötelezett a béke és a demokrácia helyreállítása mellett.

Miután a Dél-kelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy személyesen nem vehet részt a szervezet csúcstalálkozóján, Min Aung Hlaing azt hangsúlyozta, hogy az ASEAN-nak azt is figyelembe kellene vennie, hogy az ellenállás erőszakcselekményeket követ el.

A tábornok azt mondta, hogy kormánya elkötelezett a korábban bejelentett, öt pontból álló béketerv végrehajtása mellett, hozzátette ugyanakkor, hogy az ASEAN különmegbízottjának egyes követelései tárgyalási alapnak sem megfelelők.

Mianmarban a hadsereg februárban ragadta magához – ismételten – a hatalmat. Áprilisban az ASEAN égisze alatt megállapodás született, amelyben a délkelet-ázsiai ország jelenlegi katonai vezetése vállalta, hogy visszaszorítja az erőszakot, beengedi a humanitárius segélyeket és tárgyalásokat kezd az ellenzékkel.

Az ASEAN megállapította, hogy nem történt elégséges előrelépés egyik területen sem, és a külügyminiszterek által elfogadott nyilatkozat szerint „aggodalomra ad okot, hogy Mianmar valóban eltökélt-e” abban, hogy teljesíti az áprilisban aláírt öt pontban vállalt kötelezettségeit, „különös tekintettel arra, hogy létrejöhet-e konstruktív párbeszéd” minden érintett fél bevonásával.

A volt Burmában a katonai hatalomátvétel óta több mint ezer civilt öltek meg, és több ezer embert vettek őrizetbe a biztonsági szervek az ENSZ adatai szerint. A katonai puccs és a hadsereg durva fellépése széles körű nemzetközi tiltakozást váltott ki, és az ASEAN-ra is komoly nyomás nehezedett, hogy ne csak nyilatkozatokkal, hanem tényleges intézkedésekkel is jelezze, hogy elítéli a mianmari vezetést.

Címkék#mianmar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában