túszejtés

2020.06.20. 22:37

Több mint ötven embert hurcoltak el a tálibok Afganisztánban

Ötvenhárom embert, köztük nőket és gyerekeket hurcoltak el a radikális iszlamista tálibok Afganisztánban – közölte Mohammad Ali Uruzgáni, az uruzgáni tartomány kormányzójának helyettese szombaton.

A szélsőségesek egy elszökött nőt kerestek. Kézre kerítése érdekében pedig úgy akartak nyomást gyakorolni egy falu lakóira a központi fekvésű Dajkundi tartományban, hogy a környéken embereket rabolnak el járműveikből. A tálibok ugyanis így akarták megtudni, hogy a nő és a férje hol rejtőznek. A nő a szomszédos Uruzgán tartományban élő családjától szökött el. Úgy tudni, a pár időközben önszántából hazatért.

Zia Hamdári dajkundi kormányzó szerint a helyi előljárók tárgyalásainak köszönhetően kilenc túsz már kiszabadult. A többi fogoly szabadon engedése érdekében még folynak az egyezkedések.

Az afgán tisztségviselők azt állítják, a tálibok felelősek az emberrablásért, a szélsőségesek viszont tagadták, hogy közük lenne a történtekhez a Tolo News afgán hírtelevízió szerint.

Afganisztánban a helyi felfogás szerint rendkívül sérti a család becsületét, ha egy nő elszökik otthonából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában