Migráció

2018.05.15. 20:09

Több száz bevándorlót lakoltatott ki a görög rendőrség illegális telepekről

Mintegy 600 migránst és menekültet lakoltatott ki kedden a görög rendőrség két elhagyatott létesítményből a Peloponnészosz-félsziget északi részén található Pátra kikötőjének közelében. A hatóságok szerint az illetők Olaszországba próbáltak eljutni.

 

Több mint 300 rendőr vett részt a razziában. A művelet kezdetén tájékoztatták a migránsokat, hogy kilakoltatják őket, és ők nem is tanúsítottak ellenállást az ERT görög állami rádió beszámolója szerint. Több száz embert szállítottak autóbuszokon több rendőrőrsre, ahol azonosítják őket, és ellenőrzik, hogy törvényesen tartózkodnak-e Görögországban. A mintegy 600 ember között volt négy gyerek is, akiket hatósági védelemben és különleges kezelésben részesítenek.

A rendőrségi műveletet vezető Zaharúla Cirigóti elmondta: az országban törvényesen tartózkodókat a bevándorlásügyi minisztérium gondozásában működő befogadólétesítményekbe szállítják, a törvények megszegésével érkezettek a rendőrségen maradnak.

Pátra kikötője népszerű tranzitállomásnak számít a Görögországból Olaszországba tartó – főleg Afganisztánból és Pakisztánból származó – illegális bevándorlók körében. Naponta több komphajó is kifut a kikötőből Brindisi, Bari, Ancona és Trieszt irányába. Naponta migránsok tucatjai próbálnak feljutni észrevétlenül vagy kamionokban rejtőzve a hajókra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában