illegális bevándorlás

2021.11.04. 08:39

Több száz határsértőt tartóztattak fel a hatóságok

Két sofőr ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kiskunhalas, 2020. december 19. A Készenléti Rendőrség munkatársai sorra átvizsgálják az egy román állampolgár által vezetett, magyar rendszámú teherautóban talált ötvenkilenc migránst Kiskunhalas belterületén 2020. december 19-én.

Forrás: MTI

Fotó: Donka Ferenc

Öt nagyobb csoportban 125 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében csütörtökre virradóra, Bács-Kiskunban pedig hét csoportban 98 határsértőt és két embercsempészt fogtak el a magyar hatóságok – közölte a rendőrség a honlapján.

Csongrád-Csanád megyében a magyar és a cseh rendőrök a katonákkal együttműködve szerda 22 óra és csütörtök 6 óra között öt csoportban 125 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Ásotthalom, Deszk és Röszke külterületén. A csoportok tagjai szír, szomáliai, afgán, pakisztáni és szudáni állampolgárnak vallották magukat.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése alapján – az M5-ös autópályán ellenőriztek egy járművet szerda este. A gépkocsit egy román férfi vezette, rajta kívül a járműben 17 – magát afgán és szír állampolgárnak valló – ember volt. Csütörtök hajnalban Kiskunhalason a rendőrök ellenőriztek egy autót, amelyet egy ukrán férfi vezetett. Rajta kívül a gépkocsiban 9 – magát szír állampolgárnak valló – férfi tartózkodott.

A két sofőr ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szerdán előbb 18, később Bácsalmásnál 10, éjfél után Katymárnál 14, Bácsalmásnál 11, Madarasnál 19 határsértőt tartóztattak fel. A csoportok tagjai szír, pakisztáni és szomáliai állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Borítókép: A Készenléti Rendőrség munkatársai sorra átvizsgálják a román állampolgár által vezetett, magyar rendszámú teherautóban talált 59 migránst Kiskunhalas belterületén, 2020. december 19-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában