Nemzeti hatáskörök

2019.01.25. 14:34

Trócsányi: a mai magyar jogászok megbecsült tagjai a társadalomnak

Bár a jog konzervatív tudomány, a tradíciók ápolása mellett itt is nélkülözhetetlen az innováció. A szakma következő nagy kihívása a mesterséges intelligencia lesz.

A jogászok iránt megnyilvánuló közbizalom szilárd, ezért is szükség van a munkájukra – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra költözésének 100. évfordulójára szervezett konferencián.

Trócsányi László a Miskolci Egyetemen tartott, A jogászképzés múltja, jelene és jövője című előadásában kiemelte: a jogi karok szabadságát meg kell hagyni, a minőségi képzési feltételek biztosítása és a szakmai sarokpontok meghatározása mellett. Ugyanakkor a korszerű jogászképzésnek reagálnia kell a változásokra, elsősorban a praktikum szem előtt tartásával – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy Magyarországon nyolc jogi karon 6100 hallgató tanul, közülük minden második a fővárosban, ezért fontosnak nevezte a vidéki képzőhelyek kiemelt támogatását.

Egy korábbi felmérést említve a miniszter közölte: bár elvileg a jogi pályát túlképzés jellemzi, a végzettek mintegy 85 százaléka a szakmájában dolgozik és az elhelyezkedés nem jelent komoly gondot számukra. Kitért arra is, hogy

bár a jog konzervatív tudomány, a tradíciók ápolása mellett itt is nélkülözhetetlen az innováció. A szakma következő nagy kihívása a mesterséges intelligencia lesz

- fogalmazott, megjegyezve: sem a számítógép, sem a mesterséges intelligencia nem veheti át belátható időn belül a jogászok munkáját, ám az együttműködésnek egyre szorosabbá kell válnia a jogászok és az informatikusok között.

Emellett a globalizáció és integráció jelenségére is válaszokat kell találnia a nemzetközi és a hazai jogásztársadalomnak egyaránt – mondta Trócsányi László.

A lehetséges válaszok talán legjobbja az identitások újbóli felfedezése – hangsúlyozta, jelezve: azt is meg kell tanítani az új jogászgenerációknak, hogy hol érdemes meghúzni a határt a nemzeti és uniós hatáskörök között.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a bírói függetlenség és felelősség témakörében tartott előadásában arról beszélt: „miközben ezeréves államiságunk vitathatatlan része a szabályozottság, manapság sokszor kérik számon hazánkon a jogállamiságot”.

Rámutatott:

a bírói függetlenség a döntés szabadságáról és nem a hivatásrendi, illetve morális szabályok figyelmen kívül hagyásáról szól.

A függetlenség szabadságával ugyanakkor a bíráknak újra meg kell tanulniuk élni – mondta. Kijelentette, négy évtizednyi diktatúra után „nehéz feltápászkodni és visszatalálni a történelmi értékekhez”; a rendszerváltással új időszámítás kezdődött, ám a bírói hivatás belső korszakváltása ma is tart.

Handó Tünde hangsúlyozta: a jog tiszta alkalmazása mellett a bíráknak kötelességük értelmezni a jogszabályokat, vállalva ennek felelősségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában