meggyógyult

2020.10.05. 21:55

Trump helyi idő szerint kora este elhagyja a kórházat

Jobban érzem magam, mint 20 évvel ezelőtt – hangsúlyozta az elnök.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn közölte, hogy helyi idő szerint kora este elhagyja a Walter Reed katonai kórházat, ahova korábban koronavírus-fertőzés miatt elővigyázatosságból bevonult.

A mikroblogban Trump hangoztatta: „Tényleg nagyszerűen érzem magam! Nem kell félni a Covidtól. Nem szabad hagyni, hogy ez uralja az életünket”. Majd hozzátette, hogy a kormányzása idején néhány valóban kiváló gyógyszert sikerült kifejleszteni.

„Jobban érzem magam, mint 20 évvel ezelőtt” – hangsúlyozta Trump.

Az elnök hétfőn több Twitter-bejegyzést is közzétett, többek között az egészségi állapotáról is. Reagált azokra a sajtójelentésekre is, amelyek nehezményezték, hogy vasárnap délután szájmaszkban és kocsiban megjelent a kórház előtt, hogy köszöntse az ott szép számban – amerikai zászlókkal és őt éltető táblákkal – megjelent híveit.

„Ha nem tettem volna, akkor azt írják, hogy faragatlan vagyok” – írta az egyik mikroblogban.

Több bejegyzést szentelt a napi politikának is.

Az elnökválasztáson való szavazásra buzdított, külön bejegyzést írt a virginiai helyzetről, újabb adóemeléseket, vagy jobb és olcsóbb egészségbiztosítási rendszert helyezett kilátásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában