Járvány

2020.03.16. 08:26

Újabb iráni egyetemistákat utasítottak ki

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – kitoloncolással – kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt – közölte a Belügyminisztérium hétfőn.

A közlemény szerint az iráni egyetemisták

a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki.

A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában