A kábítószer áldozatai

2018.10.26. 07:04

Újabb tömegsírt találtak Mexikóban

Ezúttal a nyugati Jalisco államban bukkantak legkevesebb 19 ember földi maradványaira – közölték a helyi hatóságok péntekre virradóra.

A tömegsírban 16 férfi és három nő holttestére bukkantak. A maradványok között mindössze két koponyát találtak. A nyomozók szerint az embereket hozzávetőleg négy hónapja gyilkolhatták meg. A tömegsírt Lagos de Moreno városának térségében találták meg Guanajuato állam határán. A hatóságok nem zárták ki, hogy a halottak a város lakói, tekintettel arra, hogy az utóbbi hónapokban több eltűntet is jelentettek Lagos de Morenóban.

A régióban az utóbbi időben fellángolt az erőszak a kábítószer-bűnözéssel összefüggésben. A múlt héten Jalisco székvárosának, Guadalajara közelében bukkantak a hatóságok egy 16 tetemet rejtő tömegsírra. Március óta a mostanival összesen 94-re emelkedett a tömegsírokban fellelt holttestek száma Jaliscóban.

Az elmúlt 12 évben Mexikóban 200 ezer gyilkosság történt, és hivatalos statisztikák szerint 35 ezer ember eltűnt. Csak tavaly több mint 29 ezer embert gyilkoltak meg az országban. A halottasházak megteltek, nem tudnak befogadni ilyen sok halottat, ráadásul az orvosszakértők sem tudnak megbirkózni ennyi holttesttel. A múlt hónapban robbant a hír, hogy Jalisco szövetségi tagállam Tlajomulco településen több mint 270 holttestet tárolnak egy hűtőkocsiban, mert nem tudják elhelyezni a halottakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában