polgári perrendtartás

2018.01.14. 10:43

Változtak a polgári perek költségei

Megváltozott a bizonyítással járó költségek előlegezésének és viselésének szabálya a január 1-jén életbe lépett új polgári perrendtartás (pp) nyomán.

A perben a bizonyítással járó költségeket – például a bizonyítással összefüggő fordítási és tolmácsdíjakat – a bizonyító félnek kell megelőlegeznie. Bizonyító fél pedig az, akinek érdekében áll, hogy a perben jelentősnek számító tényeket a bíróság valósnak fogadja el.

A kirendelt fordítónak a bizonyítással nem összefüggő alkalmazásával vagy a bírósági irat bizonyítással nem összefüggő külföldi kézbesítésével járó költséget a felperesnek kell előlegeznie.

Az ügygondnok díját előzetesen letétbe kell helyezni. Ezt a díjat annak a félnek kell megelőlegeznie, aki az ügygondnok kirendelését kérte, illetve akinek perbeli cselekménye folytán a kirendelés szükségessé vált. Az új rendelkezések szerint a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog az ügygondnoki díj előlegezésére nem terjed ki.

A végrehajtói kézbesítés díjának megelőlegezése az annak teljesülésében érdekelt fél kötelessége.

A költségeket általában az érintett félnek kifejezetten fel kell számítania és okirattal igazolnia, a bíróság hivatalból nem veszi figyelembe a perköltséget.

A perköltségviselés fő szabálya szerint a pervesztes téríti meg a nyertes perköltségét, saját költségeit pedig maga viseli. Ha a felek egyezséget kötnek, a megállapodásukban megjelölt fél téríti meg a költségeket.

Az új polgári perrendtartással kapcsolatban az Országos Bírósági Hivatal és a törvényszékek honlapjain az érdeklődők közérthető tájékoztatást kaphatnak a legfontosabb változásokról, többek között az alábbi linken: birosag.hu/uj-eljarasi-kodexekrol-tudni-kell és fovarositorvenyszek.birosag.hu/20171220/uj-polgari-perrendtartas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában